Ungár Péter egy Facebook-bejegyzés alatt tette helyre Boldog Istvánt, aki be akarja tiltani a Pride felvonulást

ugytudjuk.hu 2019-07-07 17:30:00
Szerinte a félmeztelen férfiak látványától rossz gondolatok támadhatnak a gyermekekben.

Boldog István, országgyűlési képviselő eléggé elszabadult a Facebookon, ahogyan közeledett a budapesti Pride felvonulás időpontja. A képviselő több pride ellenes posztot is megosztott, és még a júniusban azt kérte az Országgyűléstől, hogy tiltsák be a felvonulást. 

Boldog aztán tegnap arról posztolt, hogy a Pride felvonuláson megjelent egy Horthy karikatúra is, ami Boldog szerint már egyenesen vérlázító. Itt nem állt meg, hozzátette, hogy szerinte a Horthy képével felvonulókat börtönbe kéne dobni 

A képviselő megnyilvánulásaira Ungár Péter ez alatt a poszt alatt válaszolt egy hosszabb bejegyzéssel, ezt most változtatás nélkül közöljük:

Tisztelt Képviselőtársam!

Úgy látom nem először foglalkozik a Budapest Pride felvonulással és úgy összeségében a szexuális kisebbségekhez tartozó honfitársainkkal. Először is a gyermekneveléstől akarta „eltiltani” a szexuális kisebbségekhez tartozó embereket, majd be akarta tiltani a Pride-ot most pedig börtönbe akarja zárni, aki Horthy Miklóssal szemben vizuális segédlettel kritikát fogalmaz meg. De vegyük sorba.

1. Attól, mert Önnek nem tetszik egy rendezvény nem kell betiltani. A gyülekezéshez való jog azt jelenti, hogy Boldog István ízlésvilágába nem illő rendezvényeket is meg lehet tartani. Vegyünk egy példát: nagyon nem szeretem Kovács Ákos zenéjét, de nem gondolom, hogy be kell tiltani a koncertjeit. Szóval maradjunk abban, hogy amíg lehetnek Ákos koncertek, addig lehessen Pride.
2. A gyermekek korai szexualizációja illetve a pornóipar hatása a fiatalokra egy súlyos probléma. De ez nem csupán a szexuális kisebbségeknél van így, hanem ez egy össztársadalmi probléma. Ha képviselőtársam is súlyos problémának látja ezt, akkor frakcióülésen vesse föl, hogy az alaptanterv tartalmazzon szexuális nevelésre irányuló részt. Erről itt egy nagyon fontos és konzervatív szemléletű írás: https://kepmas.hu/10-tevhit-a-pornorol-amivel-eddig-nem-mertel-szembenezni
3. Ha azt gondolja, hogy a mai magyar fiatalok a homoszexualitás tényével a Budapest Pride-on találkoznak először, akkor nem tudom hol töltötte az elmúlt éveket, de nem Magyarországon.
4. Van továbbá egy rossz hírem: ma Magyarországon, a negyedik Orbán-kormány alatt nevelnek szexuális kisebbségekhez tartozó emberek gyermekeket. Mindig neveltek és mindig fognak. Valamint a szexuális kisebbségekhez tartozó emberek is tudják, hogy a gyermeknemzéshez egy nő es egy férfi kell, mivel jelentős százalékban ők részt vettek a közoktatásban az úgynevezett biológia órán.
5. A házasság ugyanakkor nem szükséges a gyermekneveléshez. Ezen az állásponton van a KSH adatai szerint a magyar emberek jelentős része is, hiszen a 2017-ben született gyerekek 45%-a nem házasságban született.

Összeségében: Magyarországon élnek szexuális kisebbségbe tartozó emberek. Nem szorulnak rá, hogy életvitelükkel kapcsolatban Öntől engedélyt kérjenek.
Baráti üdvözlettel,

Ungár Péter

u.i.: Ajánlok egy számot az Őrült Nők Ketrece című csodálatos alkotásból.
 

10 tévhit a pornóról - amivel eddig nem mertél szembenézni

Óvodás korára egy átlagos kisgyerek több száz túlszexualizált, erotizált képpel találkozik (amelyek általában magukat kellető, árucikként „tálalt" nőket ábrázolnak), és több száz szexuális aktust lát mozgóképen (a szenvedélyes csókolózástól akár a legdurvább jelenetekig). Ezt csak részben tudja szabályozni, visszafogni vagy ellensúlyozni a családi környezet. Ezek a hatások elfelejthetetlenül beépülnek az ösztönvilágába.

 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.