Ungár Péter a Szájer-ügyről: a magyar hírszerzést felkészületlenül érte a botrány

Papp László Tamás 2020-12-10 17:53:00
A Vas megyei LMP országgyűlési képviselője a nemzetbiztonsági bizottság ülése után beszélt erről.

Ungár Péter az ATV műsorában elmondta: az probléma, hogy az Információs Hivatalt felügyelő Szíjjártó Péter a médiával egy időben értesült arról, hogy egy magyar EP-képviselő ellen nyomozás folyik Brüsszelben. Ungár szerint ő maga is ott volt a Gazdasági Bizottság ülésén, amikor Szíjjártó megtudta a hírt. A politikus emlékeztetett: az Információs Hivatalnak nemrég fedett találkozót sikerült megszervezni Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnökkel a 444.hu szerkesztősége mellé. Ez azért egy súlyos mulasztás egy szolgálattól. Nyílt ülésen elmondták: semmit nem tudtak a dologról, mivel a Hivatal munkájának nem része az EP-képviselők védelme. Ungár szerint, ha a törvény ezt írja elő, akkor rossz a jogszabály.

Facebook

(null)

A politikus szerint szerint mindegy, hogy ezen a rendezvényen férfiak vagy nők voltak, a homoszexualitás legfeljebb abból a szempontból érdekes, hogy ez hogy egyeztethető össze a Fidesz család-, és szexuálpolitikájával. A probléma az, hogy ezt a rendezvényt olyan ember szervezte, akit Lengyelországban csalásért köröznek. Olyan módon lett publikálva az ügy, hogy az felveti a szervezettség kérdését, profi munkának tűnt. A hírszerzés egyik legalapvetőbb módja a magánélettel és a szexuálitással kapcsolatos adatok megszerzése - tette hozzá.  A politikus szerint a magyar szolgálatok nem voltak erre felkészülve.

Ungár szerint nem igaz az a fideszes reagálás, hogy ők nem szólnak bele az emberek magánéletébe, hisz maga a kormányfő buzizta Vona Gábort, az Origo pedig leírta Gulyás Mártonról, hogy milyen párkereső alkalmazáson van fent, amely alkalmazáson jelenlega jobboldali politikai közösség több tagja is megtalálható. „Engem is buziztak például Szombathelyen rendszeresen” – tette hozzá. Egy politikai oldalnak a szexuális felszabadítási mozgalom ideológiáját úgy támadni, hogy közben a magánéletükben ők ez által az ideológia által adott szabadsággal élnek, ez egy álszent dolog – vélte Ungár. A politikus szerint kifejezetten gusztustalan, hogy egyesek az ellenzékből Handó Tündét személyesen támadják meg ezzel az üggyel.

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.