Ungár Péter: A kormány magára hagyta a dolgozókat!

Kovács Lilla 2020-06-13 16:34:00
Az LMP országgyűlési képviselője felháborítónak tartja, hogy a szociális dolgozók kimaradtak ebből a nagyon fontos elismerésből.

A mai napon megjelent a Magyar Közlönyben az egészségügyben dolgozók egyszeri, rendkívüli juttatására vonatkozó részletszabályozás.

Egy szombathelyi templom melletti padon halt meg egy hajléktalan férfi

Forrás: 112 Emergency Press A mentők hiába próbálták újraéleszteni. Egy középkorú, hajléktalan férfi hunyt el szombat délelőtt a szombathelyi Kálvária utca és a Körmendi út kereszteződésében álló templom padján - írta meg a 112press.hu. A férfit a mentők sikertelenül próbálták újraéleszteni. A helyszínen maradt tárgyai az Utcai Szociális Szolgálat szállította el.

Az LMP felháborítónak tartja, hogy a szociális dolgozók kimaradtak ebből a nagyon fontos elismerésből, hiszen mint tudjuk, tisztességesen megbecsült szociális dolgozók nélkül nem működhet megfelelően a szociális ellátórendszer - derült ki Ungár Péter, a párt országgyűlési képviselőjének közleményéből. A járványhelyzetben mutatott példás helytállásuk elismeréseként, munkájuk támogatása érdekében a szociális dolgozók is megérdemlik az egyszeri 500.000 forintos rendkívüli juttatást. Hatalmas felelősség hárul rájuk, munkájuk pótolhatatlan. Megérdemlik a legszélesebb körű támogatást.  

A szociális szféra az a terület, ahol a vírus megjelenése óta szakadatlanul, fokozottabb terhelés alatt azon fáradoznak, hogy minél kevesebb áldozatot szedjen a járvány, minél kevesebb egészségügyi, mentális és egyéb veszteséggel vészeljék át ezt az időszakot a rászorulók. Mivel a szociális szférában dolgozók támogatása ugyanolyan fontos, mint az egészségügyben dolgozóké, ugyanolyan kedvezményekkel kell támogatni őket, hogy munkavégzésük során minden segítséget megkapjanak és a lehetőségekhez mérten minél kevesebb akadály hátráltassa őket.

Ezért kérjük a kormánytól, hogy a szociális szféra dolgozói is kapjanak egyszeri 500.000 forintos rendkívüli juttatást! Szeretnénk, hogy a kormányhoz jusson el végre a jelentősége annak, hogy szociális dolgozók nélkül nem létezik szociális ellátórendszer.

Az LMP korábban petíciót indított a szociális dolgozók egyszeri 500 000 forintos bérkiegészítéséért a beremelest.hu oldalon, melyet már több ezren írtak alá. 

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Szólj hozzá!

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal. 

Költészet, jazz és rómaiak – sűrű áprilisi programmal hívogat a Rómer Múzeum

Vezetett séta, irodalmi est, tárlatok és történelmi előadás is várja az érdeklődőket Győrben.

Nem mindenhol jó az erdő: a homoki fásítás kiszáríthatja a tájat

A száraz homokhátsági tájakon az erdők nem feltétlenül javítják, hanem akár ronthatják is a vízháztartást.

Kósa Roland szerint a győri színház ügye is azt mutatja, hogy változás kell

Az alpolgármester úgy látja, hogy a Fidesz évekkel vetette vissza a felújítást.

Horváth Nándor Zsolt: Durva túlárazással szállítják a gumikat Nagykölkedről

A Zala-Müllex drágább ajánlaton nyerte el a közbeszerzést, mint a Távhő által korábban kért ajánlatok.

Kitálalt az MCC-kutató: politikai nyomás és propaganda gyártása zajlik az intézményben

Fekete Dávid munkatársa állítja: lejárató anyagokra is próbálták rávenni.

Éjszakai zajra kell számítani: karbantartási munkák kezdődnek a Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonalon

Áprilisban több állomáson is éjszaka dolgozik a MÁV a megyében, a munkagépek zajjal járhatnak.

Rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezte a sárvári ellenzék a fürdőben falból foglalkoztatott munkavállaló ügye miatt

Máhr Tivadar felügyelőbizottsági elnök lemondását követelik. A Sportfólió Kft. felügyelőbizottságában ülő Lágler Pétert is visszahívnák.

Visszadobta a győri bíróság a Szent István úti gázoló gyorsított ügyét

Az ügyészség bíróság elé állította volna az Aston Martinnal halálos balesetet okozó sofőrt, de a bíróság szerint az ügy ennél bonyolultabb.

Májusban kezdődik a szombathelyi "mozaikos" kereszteződés felújítása

Csak részlegesen lesz lezárva az út a burkolatfelújítás közben.

Egy friss felmérés alapján a magyarok fele szerint a Fidesz elcsalhatja a választást

Sokan tartanak manipulációtól, orosz befolyástól és az MI-alapú kampánytrükköktől is.

Vádat emelt a győri ügyészség egy 44 éves férfi ellen, aki figyelmetlensége miatt átment a piroson, aminek súlyos baleset lett az eredménye

Maradandó fogyatékossággal járó sérülést okozott, akár 3 év szabadságvesztést is kaphat.  

Csütörtökön este Győrbe látogat Magyar Péter - finisben a kampány és az országjárás

A TISZA Párt elnöke Sopron és Mosonmagyaróvár érintésével érkezik. 

Épül már a szombathelyi kórházhoz vezető gyalogátkelőhely

A 16 millió forintba kerülő “zebrát” egy vállalkozó magán felajánlásban építteti meg.