Ungár: Győrt is súlyosan érintheti az iparűzési adó elvonása

Pintér Bence 2020-05-15 15:17:00
Az LMP-s képviselő szerint egy dolog, hogy mit mond a miniszter, és egy másik, hogy mi van egyelőre a törvényben.

Sajtótájékoztatót tartott Győrben Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő a Semjén Zsolt által benyújtott, önkormányzatok gazdálkodását több ponton is érintő törvényről. Ungár megjegyezte: bár a megyei jogú városokra és a fővárosra Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter nem vonatkozik a javaslat, de

a benyújtott törvényszöveg egyelőre nem módosult, így egyelőre úgy kell kezelni, hogy a törvény adott esetben Győrt is érintheti.

Az LMP-s képviselő szerint ráadásul nem is kis mértékben, hiszen Győr előkelő helyen van a legtöbb iparűzési adót beszedő városok listájában, ha pedig ebből bármennyit is elvon a kormány, azzal a város által ellátott feladatoktól venné el a pénzt – tehát ezt a pénzt egészen konkrétan a győri bölcsődéktől, a helyi utak karbantartásától vonják el a pénzt. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a megyei jogú városok között tíz ellenzéki vezetésű település is van, a megyei közgyűlések viszont fideszes többségűek.

Ungár arra kérte a győrieket, hogy kövessék figyelmmel a törvényszöveg alakulását, hiszen a város jövőjére nagy hatással lehet az, hogy pontosan hogyan is fogadják el azt.

A sajtótájékoztatón a Kisalföld újságírója arról kérdezte a győri ügyekről a Facebookon is gyakran posztoló képviselőt, hogy miért érdeklik a győri témák. Ungár elmondta: általában azért éri kritika a politikát, hogy nagyon Budapest-centrikus. Másrészről viszont Győr szerinte nagyon fontos városa az országnak, tehát például az iparűzési adó esetleges elvonása, vagy a színház tervezett lebontása nem csak győri, de országos jelentőségű ügy is.

Semjén javaslata szerint egyébként a legalább 5 milliárd forint teljes költségigényű, munkahelyteremtő és -megtartó beruházások helyszínét és közvetlen környezetét nyilvánítják különleges gazdasági övezetté. A különleges gazdasági övezetben a települési önkormányzat egyes feladat- és hatásköreit a jövőben a megyei önkormányzat veszi át, például az iparűzési adót is a megye szedné be.

Hasonló már történt is Gödön, ahol a Samsung-gyár került ki teljesen az önkormányzat hatásköre alól.

A Semjén-féle javaslat tartalmazza azt a novemberben már beígért módosítást is, ami előírja, hogy a települések által beszedett iparűzési adót elsőként tömegközlekedésre, a fennmaradó összeget pedig a szociális ellátások finanszírozására kell fordítani.

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.