Ungár: Győrben már észrevették, hogy a szociális dolgozók is az első vonalban harcoltak

ugytudjuk.hu 2020-06-16 14:15:00
Győr 250 szociális dolgozója kap egyszeri bérkiegészítést.

Közleményt küldött szerkesztőségünknek Ungár Péter, a Vas megyei LMP országgyűlési képviselője. Ezt most változtatás nélkül közüljük:

Dézsi Csaba András, Győr nemrég megválasztott kormánypárti polgármestere ma jelentette be, hogy a város mintegy 250 szociális dolgozója egyszeri 110 ezer forintos bérkiegészítést kap, hiszen az elmúlt hónapokban az egészségügyi dolgozókhoz hasonlóan ők is az első vonalban harcoltak a védekezés során.

Néhány napja az EMMI államtitkára ismerte el, hogy igazságtalan döntés született, most pedig már egy kormánypárti polgármester is legalább közvetetten kimondta, hogy a szociális dolgozók ugyanúgy megérdemlik a bérkiegészítést, hiszen pont a kormány hangoztatta folyamatosan azt, hogy többek között az idősotthonok a vírusnak leginkább kitett intézmények.

Teljesen egyértelmű, hogy a kormány csak azért nem hajlandó korrigálni a nyilvánvaló tévedést, mert akkor el kéne ismerniük, hogy hibáztak. Csakhogy itt elsősorban nem Kásler Miklós hitelessége forog kockán, hanem nyolcvanezer ember megbecsülése és megélhetése. Az LMP azt várja a minisztertől, hogy vessen véget a dacpolitizálásnak, próbálja megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől, és adja meg a szociális dolgozóknak is a bérkiegészítést.

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

 

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.