Ungár: felháborító, hogy azok keresnek a legkevesebbet, akik az államnak dolgoznak

Farkas Bazsi 2020-06-02 15:29:00
Az idős embereket otthon gondozók 2021-ben továbbra is megalázóan alacsony, 38 ezer vagy 58 ezer forintot kapnak.

Ungár Péter, a Vas megyei LMP országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy a Fidesz olyan költségvetést adott be a jövő évre, amelyben az otthongondozási díj továbbra sincs jelentősen megemelve. Az idős embereket otthon gondozók 2021-ben továbbra is megalázóan alacsony, 38 ezer vagy 58 ezer forintot kapnak - tette hozzá.

Elmondta, egyetértenek azzal, hogy az egészségügyi dolgozók egyszeri 500 ezer forintos juttatást kapnak, de érthetetlennek tartják, hogy ez az egyszeri bérkiegészítés miért nem vonatkozik a szociális dolgozókra, akik a járványveszély közepén ugyanúgy rengeteget túlóráztak.

Jelezte, petíciót indítottak annak érdekében, hogy a szociális dolgozók is kapják meg ezt az összeget.

Ungár Péter azt mondta, bár az egyszeri bérkiegészítés fontos, de nem elegendő, radikális, 50 százalékos béremelésre van szükség a szociális és az egészségügyi dolgozók esetében is.

Kérdésre válaszolva közölte, egy 2004-es fideszes módosító indítványt nyújtnak be a 2021-es költségvetési törvényjavaslathoz annak érdekében, hogy mindenki, aki otthon gondozza hozzátartozóját, kapja meg a százezer forintot. Szerinte ez mintegy 38 milliárd forintot jelentene, amely a Budapest-Belgrád vasútvonal nagyjából kilenc százalékából kijönne.


Hozzátette: ha többkulcsos adórendszer lenne Magyarországon, és azok, akik jobban keresnek, többet fizetnének, akkor ezt is lehetne finanszírozni, illetve így lehetne az 50 százalékos béremelés évi 300 milliárd forintos összegét is finanszírozni.

 

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.