Ungár: A magyar kormány arra használja fel a járvány második hullámát, hogy bosszút álljon az önkormányzatokon

Farkas Bazsi 2020-11-18 16:53:00
A Vas megyei LMP parlamenti képviselője felszólította a szombathelyi Fideszt, hogy álljon ki a város érdekeiért.

„Mára teljesen egyértelmű, hogy a koronavírus második hulláma sokkal jobban érinti Magyarországot, mint az első"

- kezdte ezzel Ungár Péter, a Vas megyei LMP országgyűlési képviselője szombathelyi sajtótájékoztatóját, aki azzal folytatt, hogy csak remélni tudja, hogy a héten bejelentett szigorítások csökkenti fogják az egészségügyi és szociális ellátórendszerre nehezedő súlyos nyomást. De talán ennél is szomorúbb, hogy egyre inkább úgy tűnik, a járványhelyzet ellenére a kormány egyik legfőbb célja továbbra is az, hogy bosszút álljon az önkormányzati választáson elszenvedett vereségért.

„Mindannyian tudjuk, hogy az ingyenes parkolás bevezetése nem fékezi meg a vírust, leginkább csak arra jó, hogy az önkormányzatok újabb bevételektől essenek el. Persze nagyon úgy tűnik, hogy ez csak a kezdet volt: a kormány egyik nap – helyesen – a járatok sűrítésére kötelezi az önkormányzatokat, másnap pedig levélben jelzi, hogy a tömegközlekedés működtetésére szánt költségvetési forrásokat elvonja. De még ez is inkább csak kellemetlenség ahhoz képest, hogy az iparűzési adó belengetett felfüggesztése gyakorlatilag felszámolná az önkormányzatiságot Magyarországon."

- fogalmazott Ungár.

Mindez azért igazán felháborító, mert egy ilyen válsághelyzetben igenis szükség van jól működő önkormányzatokra: ami a kormányzat szintjén csak adat és statisztika, az az önkormányzat szintjén már konkrét embereket, sorsokat és kezelendő problémákat jelent. 

Jól működő önkormányzatok nélkül nincs hatékony védekezés: ez nem a kormány és az ellenzék közötti konfliktus, hiszen a települések többségében kormánypárti városvezetés van most is, akiknek szintén megköti a kezét a Fidesz. Mert nekik a bosszú, a politikai haszon fontosabb, mint az emberek biztonsága.

A képviselő rámutatott, hogy a kormány folyton azt szajkózza, hogy az "osztrák laborban" történt válságkezelést veszi mintáult, csakhogy, Ausztria nem megsarcolja az önkormányzatokat, hanem segíti azokat, és anyagi támogatásban részesíti a munkájukban korlátozott dolgozókat is. 

Minden önkormányzattól elvont forint az emberktől von el pénzt. Korábban Hende Csaba, a térség fideszes parlamenti képviselője úgy fogalmazott, hogy az elvonások mértéke nem más mint mogyoró.

„Jelenleg azonban több, mint 3 milliárd forintot von el Szombathelytől a kormány"

- mondta Ungár, aki arra szólította fel a szombathelyi Fidesz vezetőit, hogy álljanak ki és mondjanak véleményt, szerintük a mostani elvonások mértéke is csupán mogyoró.

 

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.