Ungár: A kormány évek óta csak hitegeti a gyógypedagógusokat

Kovács Lilla 2020-01-19 15:26:00
Az LMP országgyűlési képviselője szerint ha a Fidesz kevesebbet költene óriásplakátokra, akkor a gyógypedagógusi pótlékot is tudnák emelni.

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője közleményét változtatás nélkül közöljük: 

A kormány továbbra sem hajlandó érdemben emelni a gyógypedagógusok fizetését, ezzel súlyosan veszélyeztetve a speciális oktatást igénylő gyerekek iskolai fejlődését: a legtöbb gyógypedagógus továbbra is 200 ezer forint alatt keres, miközben külföldön már kezdő fizetésnek ennek a többszörösét kapnák. Ezért mára olyan súlyos szakemberhiány alakult ki, ami már a speciális oktatást igénylő gyerekek beiskoláztatását is veszélyezteti. Az LMP szerint van forrás a költségvetésben az azonnali és jelentős béremelésre, csak éppen a kormányzati akarat hiányzik hozzá.


A kormány évek óta csak hitegeti a gyógypedagógusokat, de érdemi lépéseket nem tesz a helyzet rendezése érdekében. Mindez mára azzal járt, hogy ma már alig működik országos szinten az az infrastruktúra, ami a speciális oktatást igénylő gyerekek fejlődéséhez szükséges. Azaz az állam egyszerűen nem képes ellátni egy kötelező feladatát, miközben a kormányzati kommunikáció megszakítás nélkül visszhangozza a sikerpropagandát.

Pedig ha kevesebbet költene a Fidesz óriásplakátokra és többet az állam valódi feladataira, akkor ez a probléma is orvosolható lenne: az LMP szerint a helyzet rendezéséhez a szociális és az egészségügyi bértábla egységesítésére, a gyógypedagógusi pótlék 5 százalékról 15 százalékra emelésére, valamint az ágazat pályakezdő fizetések emelésére lenne szükség.

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.