Kipattant egy videó, amin Donald Trump újságírókat gyilkol

ugytudjuk.hu 2019-10-14 16:31:00
Egy szemtanú szerint egy támogatói politikai konferencián lehetett látni a hétvégén azt a videót, amiben újságírókat gyilkolva ábrázolták Donald Trump amerikai elnököt.

A fehér házi tudósítók szövetsége (WHCA) elítélte az elnök politikai ellenfeleivel szembeni erőszaknak még a gondolatát is.

A videó levetítéséről először a The New York Times című lap számolt be, miután valaki, aki részt vett a konferencián, a telefonjával felvette a képeket, és a felvételt kiszivárogtatta a sajtónak.

„A WHCA megütközött azon a videofelvételen, amelyet az elnök támogatói által rendezett egyik hétvégi politikai konferencián mutattak be állítólag. Minden amerikainak el kell ítélnie az olyan erőszak ábrázolását, amely újságírók vagy az elnök politikai ellenfelei ellen irányul” – írta közleményében Jonathan Karl, a szövetség elnöke.

„Már korábban is felhívtuk az elnök figyelmét arra, hogy retorikája alkalmas erőszak szítására. Most felszólítjuk az elnököt és mindenkit, akinek köze volt ehhez a konferenciához, hogy ítélje el ezt a videót, és jelentse ki, hogy társadalmunkban nincs helye az erőszaknak” – tette hozzá.

A videón egy öltönyös alak, akinek a feje helyébe Donald Trumpét montázsolták, lő a „Hamis Hírek Templomára” és néhány hívőre, akiknek az arcára különböző médiumok logói vannak rajzolva – jelentette a The New York Times.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.