Újra ételmaradékot dobál valaki a parkoló autókra Szombathelyen

Nagy Donát 2021-02-03 10:01:03
Egy éve már történt ilyen, a helyszín ugyanaz, vajon az elkövető is?

Tavaly januárban írtunk róla, hogy valaki rendszeresen nyers májjal dobálja meg a szombathelyi Derkovits lakótelepen parkoló autókat.

Sajnos úgy tűnik, ismét előkerültek az ételek a hűtőből, amiket a panelház ablakából ki is dobálnak az ablakon.

Erre egyik olvasónk hívta fel a figyelmet, aki képet is csatolt egy pár nappal korábbi, valamint a mostani esetről is.

Fotó: Olvasói fotó

A helyszínre mi is ellátogattunk, és elég undorító dolog, ami ott történik.

A tömbház mellett parkoló autón odaszáradt ételmaradék van, körülötte pedig zacskók, csomagolóanyagok. De úgy tűnik, rendszeresen dobálnak ki ablakon ezt-azt, a panelház mellett ugyanis energiaitalos dobozok, csokipapírok, gyümölcsmaradék és mindenféle szemét is hever a fűben.

Sikerült egy ott lakóval beszélni, aki elmondta, hogy az egyik magasabb emeleten lakó, fiatalokból álló társaságról sugdolóznak a lépcsőházban. Mindezt természetesen pletykaként kezeljük, azonban azt is mondta, hogy a rendőrség ki lett hívva az esethez az éjjel.

Emiatt levélben érdeklődtünk a hatóságnál, mit lehet tudni az ételdobálásról, folyik-e nyomozás az ügyben, illetve a tavalyi esetnél megtalálták-e az elkövetőt. Amint válasz érkezik, közzé fogjuk tenni.

Szólj hozzá!

Világi Oszkár decemberben távozik a Slovnaft éléről

A MOL-lal ugyan nem szakít, de lassítana az üzletember. 

A püspöki kar élesen bírálja a kormánypártok petesejt-donációs javaslatát

Ingoványos talajra tévedt a kormány: vallásetika vs. lombikprogram. 

Megszűnik a SZOVA Szállodaüzemeltető Kft.

A céget beolvasztják a SZOVÁ-ba.

Jön a rezsicsökkentés a háziorvosi praxisoknak Győrben

Pintér Bence szerint jobban jár a város „ha erre megy a győriek pénze, mint a fideszes politikusok zsebébe a Zsebbenjó programon vagy rezsitámogatásokon keresztül."

Kósa Roland: „Ideje rendet tenni!” 

Az alpolgármester szerint romlik a belváros állapota, ezért több területen is beavatkozásra készül a városvezetés.

Győri programok a hétvégére

Advent második hetében megjön a Mikulás, a Vacogó Angyalok sőt, még a punkok is. 

Hogyan formálja át a mesterséges intelligencia a mindennapi döntéseinket?

Az utóbbi évtizedben a mesterséges intelligencia lassan, de szinte az élet minden területére beszivárgott.

56 millió forintot fizetett ki bérekre a 2024/2025-ös szezonban a Szombathelyi Haladás NB III-as labdarúgó csapata

A Kft. 7 millió forintos árbevételt, és 98 és fél millió forintos támogatást könyvelt el.

Leállítja a Cinema City a kormányzati reklámokat a nagy felháborodás miatt

Hát hogy tudják meg így a gyerekek, hogy mire készül Brüsszel?!

A szimfonikusokkal húzza el a nótánkat az Ocho Macho

Itt az év végi nagy szombathelyi programajánló. Mutatjuk a városi Szilveszter minden részletét is.

Fórumot tartottak Győrben a fogyatékossággal élők helyzetének javításáról

A városvezetés azt ígéri, hogy a felvetett problémákat ütemezetten beépítik a döntéshozatalba.

Ha csütörtök, akkor programajánló

Mikulás minden mennyiségben Győr környékén.

Digitálisra vált a parkolás Győrben – 2026-tól megszűnik a papíralapú bérlet

A Győr-Szol Zrt. szerint egyszerűbb és gyorsabb lesz az ellenőrzés, de több fontos szabályváltozásra is érdemes figyelniük az autósoknak.

Közös adventi éneklést tartottak a Győri Zsinagógában 

Az EESZI és a Széchenyi Egyetem idei adventi rendezvényén majd’ kétszáz rászoruló és fogyatékkal élő vett részt.

„Papírjuk lesz róla” – Magyar Péter szerint újabb pofont kapott a kormányzati propaganda

A TISZA elnöke azt állítja: a budapesti ítélőtábla döntése bizonyítja, hogy a Fidesz médiája rendszeresen valótlanságokat terjeszt a pártról.

Nem kell a TISZA Pártra várni ha brutális adóemelést keres az ember - elég csak Győrújbaráton élni

A település nagyra nyitotta a kassza ajtaját. A letelepedési díj után most itt vannak az újabb sarcok. 

Nagy István szerint 2030-ra Európa élvonalába emelné a magyar agráriumot a kormány

Csak bízni tudunk benne, hogy nem Nagy Márton varázsgömjéből jósolt. 

Baleset bénítja a forgalmat az M1-esen Tatabánya térségében

A Hegyeshalom felé vezető oldalon már 8 km-es a torlódás.