Újra áll a Lenin-szobor Szombathelyen

Farkas Bazsi 2020-09-30 13:13:06
Installáción nézheti meg mindenki, milyen is volt a ‘89-es forradalmi hangulat, amikor a szobrot letakarták.

A rendszerváltás 30 éves évfordulóját ünnepelve egy pályázatot írt ki a Terror Háza múzeum, „30 éve szabadon– Amit lebontottunk…” címmel. A pályázatot a szombathelyi Perfect Média Kft. nyerte el, így talán ennek is betudható az, hogy a 18 városban felállított kültéri kiállítás első installációját éppen Szombathelyen mutatták be. 

A mai megnyitón Nemény András (Éljen Szombathely!), szombathelyi polgármester arra emlékezett, hogy 1989-ben, 14 évesen aláírásokat gyűjtött az egyik rendszerváltó pártnak és, hogy abban az időben a történelemtanárok nagy bajban voltak, hogy éppen mit tanítsanak vagy mit ne. De arról is beszélt, hogy milyen is volt az első szombathelyi közgyűlések hangulata, ahol tiszta lappal kezdett minden képviselő.

Pogrányi Lovas Miklós a XXI. Század Intézet kutatója, a Terror Háza munkatársa arról beszélt, hogy milyen is volt az, amikor több százan gyűltek össze Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén a fővárosban. Vagy milyen is volt, amikor Magyarország a rendszerváltás hajnalán keletnémet menekültek tízezreit fogadta be. 

A kiállítás szakmai anyagát az ELTE-SEK történésze, Katona Attila gondozta. 

És, hogy miért nem pontosan ott lett felállítva az installáció, ahol annak idején a Lenin-szobor állt? A készítők azt szerették volna, hogyha a kiállítást minél többen látják, ezért döntöttek úgy, hogy az eredeti helyszínhez képest odébb, a tér szélénél állítják azt fel. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.