Újpestre igazolt a Haladás saját nevelésű középpályása

Vágvölgyi Bálint 2019-02-01 16:12:00
Pedig tegnap még ő is részt vett a zöld-fehérek csapatfotózásán.

Az Újpest hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolta a sereghajtó Szombathelyi Haladástól Rácz Barnabást. A mindössze 22 esztendős középpályás áttette székhelyét a fővárosba, hogy lila-fehér mezben folytassa a karrierjét. A 168 cm magas, korábbi U21-es labdarúgó 2022. június 30-ig kötelezte el magát a negyedik kerületben. Rácz a 24-es számot fogja viselni - írja a Rangadó.

- Nehéz döntés volt, de már érlelődött bennem a gondolat, hogy szeretném magam kipróbálni más csapatban és egy Újpest hívószavára nehéz nemet mondani – fogalmazott Rácz Barnabás a Haladás honlapjának. – Tősgyökeres szombathelyi vagyok, itt nőttem fel, végigjártam a ranglétrát, itt mutatkoztam be az NB I-ben, rengeteg jó emlék fűz ide. Nehéz egyet kiemelni, de a tavalyelőtti őszi három mérkőzésre – az FTC, a Puskás Akadémia és a Vidit ellenire – különösen jó visszaemlékezni, mindhármat megnyertük és jól is ment a játék nekem. Hatalmas, hihetetlen élmény és érzés volt a három összecsapás és a hangulat. Hogy tudom-e mikor lesz Újpest-Hali? Igen, megnéztem már, az ötödik fordulóban játszunk Szombathelyen. Várom már a meccset, jó lenne pályára lépni azon a találkozón, de nyilván ez az edzőn múlik majd. Természetesen ezentúl is drukkolok majd a Haladásnak, amely a szívem csücske marad. Kicsit még kavarognak bennem az érzések, mert sok időt töltöttem Szombathelyen – de most lépnem, váltanom kellett.

Rácz eredetileg a bajnokság végéig maradt volna a Haladásban, és csak nyáron csatlakozott volna az Újpesthez.

- Barnival korábban tárgyaltunk, szerettünk volna vele szerződést hosszabbítani, ám ő külföldön vagy egy másik magyar klubban akarta pályafutását folytatni – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója. – Hétfőn bejelentette, hogy július 1-től az Újpesthez szerződik. Ezután egyeztettünk, átbeszéltük a dolgokat Horváth Ferenc vezetőedzővel is – mert ez egy új szituáció: hogyan számítasz egy olyan játékosra, aki már tudja, hogy nyártól egy másik csapatban futballozik. Végül megegyeztünk az Újpesttel, hogy Rácz február 1-től lila-fehérben folytatja pályafutását.

Érdekesség, hogy Rácz még rajta volt a Haladás tegnap elkészült csapatfotóján, ma meg már az Újpest játékosa.

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.