Újból füstöl a szombathelyi Falco-gyár kéménye

Fehér Buda 2018-08-20 12:02:00
Az ott lakók szerint fülsiketítő sípolás is társul a füsthöz.

A Szombathely Keleti városrész Facebook-csoport nemrég osztotta meg, hogy újból füstölni kezdett a Falco-gyár kéménye. Az ott lakók arról számolnak be, hogy éppen ma, augusztus 20-án, reggel indítottak el egy újabb próbaüzemet, de a szokásos füst mellé most még fülsiketítő sípolás is társul. 

Szombathely Keleti városrész

Miért mindig hétvégén? Miért mindig ünnepen? Miért mindig este? Lehet, hogy valami biztonsági jelző visít? De meddig? Ez egy gyilkos gyár! Meddig kínozza még az embereket???

A bejegyzésből az is kiderül, hogy nem ez az első olyan ünnepnap, amit a gyárból érkező lárma zavar meg.

Még nincs egy hete, hogy arról írtunk, hogy a gyár új technológiát próbál. Nagy István agrárminiszter akkor arra emlékeztetett, hogy a gyárban már lassan négy hónapja szünetel a termelés, mert az új, úgynevezett UTWS technológia kiépítését végzik. Közben a környéken lakók arról számoltak be az ugytudjuknak, hogy augusztus 9-től a gyár próbaüzeme elindult, tehát visszatért a por, a füst és a hangzavar.

Szólj hozzá!

Ismert kockázatok, elmaradt döntések – így maradt energiafüggő Magyarország

Szakértő szerint a rövid távú előnyök felülírták a stratégiai gondolkodást, miközben a kitettség alig csökkent.

Ma már az egyéni igényeink szerint választhatunk kontaktlencsét

A kontaktlencsék az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen mentek keresztül.

Hivatalosan is megerősítette a rendőrség, hogy büntetőeljárást folytat az Észak-Vasi képviselőjelöltek ügyében

Választás, népszavazás, népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűntett gyanúja merült fel.

Fenntarthatósági hét a szombathelyi piacon

A tudatos vásárlás kerül a középpontba.

Szalagvágásra írt mulatós slágert Ágh Péter

E-L-K-É-S-Z-Ü-L-T A D-Ó-Z-S-A U-T-C-A!

Minden jelölt állva maradt a Vas02-es választókerületben

Senki sem jelezte, hogy visszalépne. A határidő ma délután 16 órakor járt le. 

Visszelépett Czeglédy Csaba!

Nem indul a vasárnapi választáson.

A nagy érdeklődés miatt előzetesen kell helyet foglalni a Tiszta Szívvel a Városért vasárnapi eredményvárójára Győrben

Zsíros kenyérrel és DJ-kkel várják a választási estét a Rómer Házban Pintér Bencéék.

Vegyes képet mutat a magyar gazdaság: nőtt a kiskereskedelem, lassult az ipar, közben tovább emelkedtek az árak

A KSH friss adatai szerint februárban a boltok forgalma bővült, az ipari termelés viszont visszaesett, márciusban pedig tovább drágult az élet.

Titkok a templompadláson – 400 év történelme kel életre a győri bencéseknél

Interaktív kiállítás nyílik a rendház és a templom tetőterében, ahol szó szerint új nézőpontból ismerhetjük meg a múltat.

Nem jelent meg a bíróságon Borsi Róbert a GYHG-ügy tegnapi tárgyalásán - állítólag háztartási balesetet szenvedett

A vádirat szerint több mint 758 millió forintos vagyoni hátrány érhette a győri önkormányzati céget.

Fél millió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a  Mi Hazánk - szerintük a Fidesz terjeszt róluk lejárató szórólapokat

A párt feljelentést tesz, és azt állítja, hogy országos kampány indult ellenük impresszum nélküli röplapokkal.

Hivatalos: a Dunakapu téren tartja csütörtök esti beszédét Magyar Péter Győrben

A TISZA Párt elnöke a kampány hajrájában érkezik a folyók városába, 3 nappal a választás előtt.

Medián: stabil kétharmados győzelem felé tart a TISZA Párt

A friss felmérés szerint jelentős előnnyel vezetnek a választások előtt 4 nappal.