Újabb légióst igazolt a Haladás

Vágvölgyi Bálint 2018-10-12 16:26:00
Ezúttal egy ghánai-német támadó középpályást.

Kedden a 34-szeres grúz válogatott védekező középpályás, Murtaz Daushvili szerződtetését jelentette be a Haladás, pénteken újabb játékost igazoltak a zöld-fehérek. A 27 esztendős német-ghánai támadó középpályás, Reagy Ofosu a bajnokság végéig írt alá. A Hamburgban született futballista hétfő óta próbajátékon szerepelt Szombathelyen, írja a szombathelyiek hivatalos honlapja.

Ofosu a Hamburg korosztályos csapataiban futballozott, majd a kikötőváros második együttestől a szintén német Ingolstadthoz került. Ezt követően szerepelt még a szintén német Chemnitz, az osztrák Grödig, a holland Nijmegen, a horvát NK Istra együttesében, legutóbb pedig a szlovák Spartak Trnavát erősítette. Utóbbiban egy év alatt 18 bajnokin két gólt szerzett. A 179 centiméter magas futballista elsősorban a támadószekció bal oldalán érzi otthon magát, de a jobb oldalon, valamint a csúcsék mögötti pozíció is fekszik számára.

Szólj hozzá!

Tedd különlegessé a lánykérést és az esküvőt elegáns limuzinnal!

Az eljegyzés igazi mérföldköve lehet egy kapcsolatnak, és egy jól megtervezett lánykérés örök emlékké válhat. Mi is lehetne ennél romantikusabb, mint ezt az eseményt egy exkluzív autóban átélni? A limuzin nemcsak egy kényelmes és stílusos szállítási eszköz; általa teljesen új szintre emelheted az élményeket.

Kőszeg és Körmend együtt pályázik a Kastélyút Programba

Akár 300 ezer euró is érkezhet az Alpokaljára, turisztikai programra.

Palotai Károly emlékoszlopot avattak Győrben 

A focistaként és játékvezetőként is csúcsra ért legendát, emberségéért szerették igazán. 

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.