Újabb két MÁV IC+ kocsi áll forgalomba holnap a szombathelyi és zalaegerszegi vonalon

Nagy Donát 2020-06-05 18:04:00
Hazai gyártásúak, és jó lenne, ha vigyáznánk is rájuk.

Június 6-tól a tizedik és a tizenegyedik új belföldi IC+ kocsi is közlekedik a szombathelyi és a zalaegerszegi vasútvonalon - írja a MÁV. A húsz nemzetközi vonalra gyártott új IC+ kocsival együtt, így már harmincegy új járművel találkozhatnak a vasúttársaság utasai. A MÁV kormányzati támogatással valósítja meg a saját fejlesztésű IC+ kocsik gyártását célzó programját, amely a járműállomány fiatalítását, minőségi cseréjét szolgálja a távolsági és nemzetközi forgalomban.

A járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel a szolnoki járműjavítóban az április 14. és május 4. közötti időszakra hozták előre a szokásos nyári üzemszünetet, ezzel az intézkedéssel is védve a munkavállalók egészségét. A leállást követően folytatódtak a munkálatok. Mindegyik kocsi a sikeres álló- és emelt sebességű futópróba, valamint az utasok nélküli próbaüzem után kapta meg a hatósági engedélyt, és állhatott forgalomba. Mivel a 30. és a 31. kocsi együtt teljesítette a próbáit, így együtt is tudnak forgalomba állni.

Az első belföldi IC+ kocsik a Zalaegerszeget, Szombathelyt és Veszprémet Budapesttel összekötő Göcsej és Bakony InterCity vonatokban állnak forgalomba. A nemzetközi forgalom újra indulásáig belföldön, a Budapest-Nyíregyháza-Miskolc-Budapest és a Budapest-Békéscsaba-Lökősháza vonalakon szállít utasokat a húsz nemzetközi forgalomra szánt IC+ kocsi is.

Nyáron a balatoni Aranypart/Ezüstpart expresszvonatokon (Sátoraljaújhely/Záhony-Balatonszentgyörgy) és a Kék Hullám gyorsvonatokon is megtalálhatóak lesznek az IC+ kocsik. A déli parton járnak majd a többcélú teres 2. osztályú kocsik, míg az északi parton a nemzetközi viszonylatra szánt termes 2. osztályú kocsik fognak közlekedni.

Az első húsz saját forrásból összeállított, új generációs InterCity-kocsi forgalomba állását követően tavaly augusztusban megkezdődött a hetven, belföldi forgalomra tervezett IC+ gyártása is. Az új kocsik kormányzati és vállalati források felhasználásával a MÁV-START Szolnoki Járműjavítójában készülnek. Az új szériában 35 másodosztályú, akadálymentesített, többcélú teres kocsi és 35 első és prémium osztályú jármű készül el.

Az új generációs InterCity kocsik számának folyamatos növelése az elöregedett járművek kiváltása mellett lehetővé teszi a megújuló IC-hálózat kiterjesztését, további megyeszékhelyek, vidéki nagyvárosok bevonását a minőségi vasúti szolgáltatásba.

Címlapkép: MÁV

Forrás: MÁV

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.