Újabb két Leopard érkezik Magyarországra

Nagy Donát 2020-09-08 06:50:00
Fegyverkezünk, a Magyar Honvédség a világ egyik legdurvább szupertankjából vett nemrég 44 darabot, és hozzácsaptak még 24 vadonatúj önjáró löveget is. Mindezen túl 12 használt harckocsi is a csomag része, ami a gyenge forint miatt most több, mint 500 milliárd forintba kerülhet.

Ismét érkeznek az új harckocsik Magyarországra. Emiatt Hegyeshalom és Tata között katonai konvoj közlekedésére kell készülni - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel.

Folytatódnak a honvédelmi fejlesztések

Benkő Tibor közölte: jövőre 162 milliárd forinttal magasabb lesz a honvédelmi költségvetés, és a 778 milliárd forint 25-30 százalékát fejlesztésekre fordítják. Kiemelte, hogy jövőre már 1,66 százalék lesz a honvédelmi kiadások GDP-hez viszonyított aránya, így egyre közeledünk a NATO által elvárt 2 százalékos mértékhez.

Közleményük szerint tervezetten kedden hajnalban szállítják a Magyar Honvédség újabb két Leopard 2A4 harckocsiját Németországból Tatára. A katonai szállítójárművek a Hegyeshalom határátkelőhely - M1-es autópálya - 1-es számú főút útvonalon közlekednek majd.

Holnap éjjel Leopardokat szállítanak Győrön át

A honvédség új harckocsijainak szállítása miatt kedd estétől katonai konvoj halad át több forgalmas útszakaszon - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel. Közleményük szerint tervezetten kedd este 10 óra és szerda reggel 6 óra között szállítják a Magyar Honvédség új Leopard 2A4 harckocsijait Hegyeshalom határátkelőhelytől az M1-es autópályán a 67-es számú kihajtó felé, az 1-es számú főúton a tatai laktanyába.

A Magyar Honvédség arra kéri a lakosságot, hogy az említett útvonalon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai szállítmányokat, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvoj hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól.

A Kárpátia írt dalt az új magyar tankokhoz

A Kárpátia zenekar még márciusban kapott felkérést, a tatai páncélosoktól, hogy írjunk egy indulót. A Júliusi időzítése ennek a dalnak nem is jöhetett volna jobban, hiszen most kapták meg a Leopárd 2A4 harckocsik első darabjait, amiket pár éven belül még negyven Leopárd 2A7 követ. Szerencsénk volt ezeket a nagymacskákat megcsodálni, hallgatni, ahogy feldübörögnek, nekiindulnak ...

Mivel a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérőjárművek biztosítják. Arra kérnek mindenkit, hogy a katonai szállítmány közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjenek - írta a HM.

Címlapképünk illusztráció

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.