Újabb három IC+ kocsi állt forgalomba a szombathelyi és a zalaegerszegi vasútvonalon

Fehér Buda 2020-08-04 06:33:28
Az első belföldi IC+ kocsik a Zalaegerszeget, Szombathelyt és Veszprémet Budapesttel összekötő Göcsej és Bakony InterCity vonatokban közlekednek.

Augusztus 2-től újabb három IC+ közlekedik a szombathelyi és a zalaegerszegi vasútvonalon, tudtuk meg a MÁV közleményéből. A húsz nemzetközi vonalra gyártott új IC+ kocsival együtt, így már harmincnégy új járművel találkozhatnak a vasúttársaság utasai. A MÁV kormányzati támogatással valósítja meg a saját fejlesztésű IC+ kocsik gyártását célzó programját, amely a járműállomány fiatalítását, minőségi cseréjét szolgálja a távolsági és nemzetközi forgalomban.

Mindegyik kocsi a sikeres álló- és emelt sebességű futópróba, valamint az utasok nélküli próbaüzem után kapja meg a hatósági engedélyt, és állhat forgalomba. Most az új széria 12., 13. és 14. kocsija együtt teljesítette a próbáit, így együtt is indultak útnak. Az első belföldi IC+ kocsik a Zalaegerszeget, Szombathelyt és Veszprémet Budapesttel összekötő Göcsej és Bakony InterCity vonatokban közlekednek.

A Balatonnál is utazhatnak az utasok az új kocsikon a nyár folyamán, amik az Aranypart/Ezüstpart expresszvonatokon (Sátoraljaújhely/Záhony-Balatonszentgyörgy) és a Kék Hullám gyorsvonatokon is közlekednek. A déli parton a többcélú teres 2. osztályú kocsikon, az északi parton termes 2. osztályú kocsikon utazhatunk.

Augusztus közepétől Zalaegerszeg és Szombathely után már a Kelet-Magyarország megyeszékhelyeit érintő, Nyíregyházára közlekedő InterCity-ken is találkozhatnak utasaink az addigra elkészülő újabb kocsikkal.

Fotó: MÁV-START 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.