Újabb egy évig marad a Falco névadó szponzora a Vulcano Energia

Vágvölgyi Bálint 2019-07-11 08:34:00
Kocsis Gábor, a cég ügyvezetője szíve szerint a szombathelyiek összes tavalyi légiósát megtartaná.

A Vulcano Energia és a Falco KC újabb egy évvel meghosszabbította a szponzorációs szerződést. A megállapodást a két ügyvezető, Kocsis Gábor és Gráczer György szerdán írták alá – olvasható a Falco hivatalos honlapja.

Kocsis Gábor, a Vulcano Energia ügyvezető igazgatója a klubhonlapnak elmondta a szerződés meghosszabbításának hátterét, értékelte az eddigi eredményeket, valamint az új igazolások is szóba kerültek.

– Természetesen nagyon elégedett és boldog vagyok, hogy ebben a fordulatos és tanulságos bajnoki szezonban sikerült a csapatunknak elérni a rég áhított második aranyat. Annak külön örülök, hogy ezt a nagyszerű eredményt a csapat a Vulcano név alatt érte el.

– Miért gondolta úgy, hogy a támogatás folytatódjon?

– Ennek érzelmi és szakmai okai is vannak. Egyszerűen beleszerettem a magyar kosárlabdába és a Falcóba. Nagyon szeretem a meccsek hangulatát, illetve úgy gondolom, hogy az elkövetkezendő két évben Gasper Okorn és Milos Konakov mesterek irányításával nagyon jó kezekben lesz a csapat, és bízom benne, hogy további trófeákat fogunk nyerni.

– Egy korábbi interjúban Bruinsmát nevezte személyes kedvencének, de elégedett-e a többi légióssal is. Személy szerint kit tartana meg a külföldiek közül?

– Szívem szerint minden légióst megtartanék, de sajnos erre nem lesz lehetőség. Azért bízom benne, hogy néhányukat újra sárga-fekete mezben láthatjuk a jövő évben.

– A magyarok is hathatósan kivették részüket a sikerből. Kivel volt különösen elégedett?

– Minden magyar játékossal meg vagyok elégedve. Nem emelnék ki külön senkit. Ha kellett a szívüket-lelküket kitették a pályán. Azt gondolom, hogy a saját nevelésű játékosoktól és a magyaroktól válik talán még szerethetőbbé a csapat a szombathelyi közönség számára. Ezért is örülök, hogy a következő szezonban még több hazai játékost láthatunk a keretünkben.

– Mit szól az eddigi igazolásokhoz, erősítésekhez?

– Mindig jó, tehetséges magyar fiatalokat látni a pályán, különösen, ha a mi csapatunkat erősítik. Örülök Filipovity és Krivacsevics érkezésének, biztos vagyok benne, hogy nagy hasznára lesznek a csapatnak és talán még további ígéretes igazolás is érkezik.

– Idén nem sikerült a Magyar Kupa elhódítása, Ön szerint jövőre az is összejöhet?

– Nagyon hiányzik a gyűjteményből a Magyar Kupa. Tudom, a szurkolók is mennyire vágynak rá, hogy megnyerjük ezt a trófeát is. Nagyon remélem, hogy a következő évben összejön és együtt örülhetünk majd az újabb sikernek.

– Mit gondol a sorsolás ismeretében, a BL-ben is lehet esélye a csapatnak egy-két fordulót menni?

– Jó a sorsolásunk. Nem látom lehetetlennek, hogy győzelemmel zárjuk az első két fordulót. Aztán, ha sikerül, akkor a csoportkörben, ha jól emlékszem Besiktas, Paok, Zaragoza stb….hát ez már egy másik kávéház, de bízom a tisztes helytállásban és remélem élvezetes meccseket láthatunk.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.