Az '54-es vb-döntő sikerei előtt tiszteleg az adidas új, klasszikus meggypiros árnyalatot modern mintázattal ötvöző válogatott meze. A 2018-as szerelést 3 változat közül, egyhangú szavazással választották ki a magyar labdarúgó-válogatott játékosai, írja az MLSZ honlapja.

Az Aranycsapat által is viselt meggypiros mezeket idézi a magyar labdarúgó-válogatott új szerelése. A felsőrészek tervezésekor a márka szem előtt tartotta, hogy a magyar közönség inkább a tradicionális viseletet részesíti előnyben a pályán, ezért is ötvözték a korábbi adidas mezeknél is használt piros-fehér-zöld színösszeállítást az új textilek fiatalosabb, dinamikus motívumával. Újdonságként került a mezekre a nemzeti címer mellé az 1901-ben alapított Magyar Labdarúgó Szövetség emblémája, amely a szerelések hamisíthatóságát hivatott minimalizálni.
„Büszkék vagyunk arra, hogy – kisebb magszakítással ugyan – de már 54 éve támogathatjuk mezeinkkel a labdarúgó-válogatott sikereit, és arra is, hogy egyre több játékos szavaz bizalmat az adidas futballcipőinek is a pályán. Célunk, hogy minőségben és megjelenésben egyaránt maximális élményt nyújtsunk a focistáknak, ezért folyamatosan fejlesztjük a termékeinket és igyekszünk évről-évre valamilyen innovációt csempészni a szereléseinkbe” – hangsúlyozta Oláh Ildikó, az adidas sportmarketing-vezetője.

A válogatott csapatot három különböző mezvariációval keresték meg 2017 év végén, melyek közül a játékosok szavazással választhatták ki a nekik leginkább tetsző változatot.
„Nagyon örülök, hogy az adidas nem csak profi cipőt, hanem teljes szerelést is biztosít számunkra a pályán. Megtisztelő, hogy olyan mezben játszhatunk már a Nemzetek Ligája meccseken is, melyet az Aranycsapat sikerei ihlettek. Fontos feladatnak tartom, hogy őrizzük Puskásék emlékét.” – mondta Lovrencsics Gergő, a magyar labdarúgó válogatott játékosa.
Fotók: mlsz.hu
Szólj hozzá!
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
Az ítélet jogerős.
Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.
Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.
Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.
Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.
A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.
5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.
Csak kitartóan kellett kérni.
Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.
A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.
Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.
A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.
Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.
A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.
Megmarad a 25 év alatti fiatalok szja-kedvezménye is.
