Új időpontban bulizhatsz Kordáékra a Szentgotthárdi Színházban

Jutányos Áron 2019-12-13 15:18:00
Január harmadikán és negyedikén tartják a Szentgotthárdi Retro Fesztivált.

A Goldfinger Produkció az ország összes városában táncos-zenés fesztiválok szervezésével foglalkozik. December hetedikén is ők szervezték Budapesten Korda György 80 éves jubileumi koncertjét. A retro rendezvények a vérükben vannak, többek között olyan sztárokkal dolgoznak együtt, mint a Neoton Família, a TNT, a Kozmix, a Desperado, Zoltán Erika, valamint Korda György és Balázs Klári. 

Kordáék lesznek a január 3-án és 4-én megrendezésre kerülő koncertek fő attrakciói. Mindkét nap este 8 órakor kezdődnek a rendezvények a Szentgotthárdi Színházban.

A technikai okok miatt új időpontban megrendezésre kerülő eseményre korábban megváltott jegyek továbbra is érvényesek. A résztvevőknek mindössze annyi plusz dolgot kell csinálniuk, hogy felhívják a PKK jegyirodát és kiválasztják, hogy melyik nap szeretnének bulizni egyet.

Ha most azon gondolkozol, hogy mennyire kár, hogy nem vettél jegyet semmi baj, ugyanis új résztvevők is megválthatják belépőjüket. Ha most karácsonyi ajándék gyanánt azon agyalsz, hogy rokonodat vagy barátnődet, barátodat, esetleg a szüleidet megleped egy ilyen élménnyel, de azon aggódsz, hogy valószínűleg mások is megrohamozzák a jegypénztárakat, sincs semmi baj. 

A szervezők felkészültek erre a lehetőségre is és teltház esetén ugyancsak január 3-án és 4-én délután négy órai kezdettel is tombolhattok a Mamma Maria-ra. A koncertek alatt ruhatár és büfé várja a résztvevőket, akiknek meglepetéssel is készülnek a szervezők. Goldfinger Dávid, a Goldfinger Produkció tulajdonosa elmondta, hogy a koncertek mindig hatalmas sikerrel zárulnak. 

A fellépők ugyanis szívüket-lelküket beleteszik a fellépésekbe és ők is baráti kapcsolatot ápolnak az előadókkal. A bulik különlegessége, hogy a Korda házaspár egy plusz extrával készül a hallgatóságnak, amit eddig csak a fentebb említett 80 éves jubileumi koncerten hallhattak az emberek. Az biztos, hogy aki ellátogat a rendezvényre, egy életre szóló élménnyel fog távozni. 
 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.