Új fejlemények az Audi-botrányban!

ugytudjuk.hu 2019-07-31 20:44:00
Vádat emeltek Rupert Stadler ellen.

Vádat emelt szerdán a müncheni ügyészség a német Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Audi autógyártó társaság igazgatótanácsának volt elnöke ellen a csoport dízelbotrányával összefüggésben, a hatóság szerint Rupert Stadler csalást követett el, közreműködésével százezres nagyságrendben értékesítettek manipulált motorvezérlő rendszerrel szerelt gépkocsikat.

A bajorországi központú vállalat tavaly menesztett vezetője legkésőbb 2015 szeptemberében tudomást szerzett a dízelmotoroknál alkalmazott manipulációról, mégis utasítást adott az érintett gyártmányok forgalmazására, illetve nem akadályozta meg értékesítésüket - áll az ügyészség közleményében, amely szerint a bűncselekmény mintegy 250 ezer Audit, valamint 71 ezer Volkswagen és 112 ezer Porsche márkájú kocsit érint, amelyekhez az Audi szállította a motort. 


Rupert Stadlert csalás mellett hamis állítások okirati hitelesítésében és a fogyasztókat hamis állításokkal megtévesztő, jogsértő reklám terjesztésében való közreműködéssel vádolták meg. Vádat emeltek a három másik személy ellen is, akik az Audi, a Volkswagen és a Porsche gyártmányaihoz készült manipulált dízelmotorok kifejlesztésében vettek részt. Az eljárás következő lépésében a müncheni tartományi bíróságnak el kell döntenie, hogy elindulhat-e a per a vádirat alapján.
    


Az Audinál közölték, hogy mindenben együttműködnek a hatóságokkal, és a dízelbotrány teljes feltárása a társaság és a munkavállalók érdeke. Hangsúlyozták, hogy a három egykori és egy jelenlegi munkatársuk ellen folytatott eljárás független a dízelbotrány miatt magával a társasággal szemben folytatott eljárástól, amely 800 millió euró (26,4 milliárd forint) büntetés megfizetésével már tavaly lezárult.
    


Rupert Stadlert - aki 2007 óta volt az Audi vezetője - 2018 júniusában előzetes letartóztatásba helyezték. Tavaly október óta szabadlábon védekezhet, a többi között azzal a feltétellel, hogy nem léphet kapcsolatba a többi gyanúsítottal és a tanúkkal. A volt vállalatvezető tagadja, hogy tudott a manipulációról. 
    


A VW dízelbotránya 2015 szeptemberében kezdődött, amikor az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) megvádolta a társaságot, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű jármű kipufogógáz-tisztító berendezésébe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW elismerte a csalást. Az érintett csaknem 11 millió járműből 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el.
    


A Győrben motorgyárat működtető Audi tavaly 1,812 millió autót értékesített, 3,5 százalékkal kevesebbet a 2017-es 1,878 milliónál. Értékesítési árbevétele 0,9 százalékkal 59,24 milliárd euróra csökkent az előző évi 59,78 milliárd euróról. A működési eredmény 3,53 milliárd euró lett, 24,4 százalékkal kisebb a 2017-es 4,67 milliárd eurónál. A bevételarányos jövedelmezőség 7,9 százalékra romlott 8,5 százalékról. A nyereség 0,9 százalékkal 3,46 milliárd euróra emelkedett az előző évi 3,43 milliárd euróról. Az alkalmazotti létszám tavaly 91 ezerre nőtt az előző évi 90 ezerről

(MTI)

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.