Úgy tűnik, idén sem a feljutás lesz a cél az ETO FC Győrnél

Pintér Bence 2020-07-30 06:27:00
Pénzügyileg tudná vállalni az első osztályt a Győr, a csapat felé mégis csak az első tízbe jutás az elvárás a másodosztályban. A polgármesterrel korábban nem ebben egyeztek meg.

Kétéves az Ugytudjuk.hu, hogy megajándékozhassunk, olvasd el figyelmesen a cikket! 

Már nem az első hatba, csak az első tízbe kerülés a cél az ETO FC Győrnél – derült ki a sajtótájékoztatón, amiről a Kisalföld adott hírt. Az idén a hatodik helyen végző csapat ügyvezetője, Soós Imre elmondta: az elmúlt években sikeres gazdasági konszolidáción esett át az egyesület, ezértára pozitívba fordult a mérleg, ami szükséges volt ahhoz, hogy első osztályú licencet kapjon az együttes.

„Mányi József tulajdonossal mindig reálisan értékeltük az egyesület helyzetét és 2018-ban, valamint 2019-ben nem voltak meg azok a gazdasági feltételek, amit az NB I-es licenc és a bajnokságban történő indulás követelnek a sportvállalatoktól, ám ez a 2019/2020-as évre realizálódott” – mondta. Az ügyvezető az első osztályból most kieső klubok kapcsán elmondta: a Debrecen keretének értéke 6, a Vasasé 4,9 millió euró, ami nagyjából az összes többi NB II-es keret együttes értékének felel meg.

„A labda gömbölyű és a pályán dőlnek el az eredmények, de ahogy eddig az első hat pozíció egyike volt a reális cél, úgy idén az első tízbe kerülés az elvárás a csapattal szemben. A gazdasági és infrastrukturális háttér adott az előrelépéshez, de a játékosoknak és a stábnak a pályán ehhez hozzá kell tennie a maga részét, hogy az ETO ismét első osztályú lehessen” – fogalmazott.

A Kisalföld szerint Horváth Cs. Attila klubigazgató a helyes kommunikációról, a szurkolók és a város bizalmának visszaállításáról beszélt, ami szintén a következő időszak egyik nagy feladata lesz a klub számára.

Márciusban Dézsi Csaba András győri polgármester (Fidesz) világossá tette, hogy nem ad pénzt a város a futballklubnak, addig legalábbis biztos nem, amíg célként nem a feljutást jelölik meg, ezután egy hétig üzengettek egymásnak a tulajdonossal, Mányi Józseffel, mire megegyeztek – többek között abban, hogy az első osztályba jutás lesz a klub célja. Nem tudjuk, ez mennyire teljesül azzal, hogy most már nem az első hatba, hanem csak az első tízbe várják a csapatot.

A klubnak jelenleg nincs vezetőedzője, Kondás Elemér június végén távozott a klubtól.

Valami oda nem illőt olvastál a cikkben? Ez csakis EZÉRT lehetett.

Forrás: Kisalföld

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.