U21-es foci-Eb: Hollandia, Románia és Németország a magyar csoportban - Gera Zoltán nyilatkozata

Papp László Tamás 2020-12-10 18:53:00
A magyar válogatott ezekkel az országokkal szerepel majd azonos csoportban a jövő tavaszra halasztott, magyar-szlovén közös rendezésű U21-es labdarúgó Európa-bajnokságon.

 Az európai szövetség (UEFA) svájci központjában csütörtökön elkészített sorsoláson az is kiderült, hogy Gera Zoltán szövetségi edző csapata az A csoportban sorrendben a németekkel, a románokkal, majd a hollandokkal találkozik – jelenti az MTI. 

„Sokkal könnyebb csoportot nem kaphattunk volna, hiszen csak erős csapatok jutottak ki az Európa-bajnokságra. A legfontosabb, hogy lehetőségként kell látni a szereplést, hogy a legjobb együttesek ellen játszhatunk” - fogalmazott az M1 aktuális csatornán Gera. Hozzátette, a felkészülés során találkoztak már Eb-résztvevő riválisokkal, akik közül az oroszokat legyőzték, a dánokkal döntetlent játszottak. Az edző szerint nyilvánvaló, hogy nem a magyarok lesznek az esélyesek, főleg a németek és a hollandok ellen.   

„A lényeg, hogy élvezzük minden pillanatát az Európa-bajnokságnak. A célunk és álmunk, hogy megéljük a májust” - közölte. Gera arról is beszélt, hogy a felnőtt válogatott élvez elsőbbséget, mert márciusban világbajnoki selejtező vár az együttesre, de akire nem számít Marco Rossi szövetségi kapitány, azok meghívót kaphatnak az U21-es együttesbe. Az 1978 óta létező U21-es Európa-bajnokságot jövőre első alkalommal rendezik meg 16 csapattal. A tornára a két házigazdán kívül a kilenc selejtezőcsoport győztese, valamint az öt legjobb csoportmásodik jutott ki.  

A csoportmérkőzésekre március 24. és 31. között, az egyenes kieséses szakasz összecsapásaira pedig május 31. és június 6. között kerül majd sor. A négy kvartettből az első és második helyezettek jutnak a negyeddöntőbe. A magyar válogatott a kispesti Bozsik Arénában, illetve Székesfehérváron játssza majd csoportmérkőzéseit. A többi meccset Szombathelyen és Gyirmóton, illetve Celjében, Mariborban, Koperben és a döntőnek is otthont adó Ljubljanában rendezik. A sorsolás előtt Aleksander Ceferin, az európai szövetség szlovén elnöke közölte: bízik abban, hogy nézők előtt rendezhetik a mérkőzéseket.

    A csoportbeosztás:


A csoport: Magyarország, Németország, Románia, Hollandia
B csoport: Szlovénia, Spanyolország, Csehország, Olaszország
C csoport: Oroszország, Izland, Franciaország, Dánia
D csoport: Portugália, Horvátország, Anglia, Svájc

Szólj hozzá!

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.