Az elmúlt napokban tapasztalható esős és borongós időben egyre többen nyúlnak esernyőért. Nincs is jobb, mint a csapadékos időben bebújni a esernyő védelme alá és sétálni egyet, és nézni a téli hideg tájat. Azt azonban valószínűleg kevesen tudják, hogy az esernyő összecsukható verziója, az úgynevezett zsebernyő Vas megyei kötődésű szerkezet. A találmányt ugyanis az Uraiújfaluban élő Balogh-fivérek szabadalmaztatták.
A Balogh-fivérek, név szerint Balogh Károly és Balogh Kálmán az Újfalu szomszédságában elterülő Ostffyasszonyfán születtek. Az idősebb testvér, Károly 1881-ben született, nála 12 évvel fiatalabb öccse pedig 1893-ban jött világra. Károly Sárváron géplakatosi szakmát szerzett, később pedig Sárváron, Sopronban, Bécsben és Badenben dolgozott segédként. Az öcsike testvérétől leste el a szakma fortélyait, és az 1920-as években közösen egy műhelyt alakítottak Uraiújfaluban.

A műhelyben főleg vas megmunkálással foglalkoztak, de új találmányokon is törték a fejüket. Ilyen például a gázmosó készülékük, vagy a tompított fényszórójuk, amit sajnos előttük már Boschék megalkottak. A zsebernyő 1923-as, Magyarországon bejegyzett szabadalma később Ausztriában, Németországban, Csehországban, Lengyelországban, Angliában, Franciaországban, Belgiumban, is védelmet kapott, majd az USA-ban is megjelent.

A korábbi prototípusok elég furcsán néztek ki és még véletlenül sem lehetett összecsukhatónak nevezni őket. Bár sokáig nem találtak kivitelezőt találmányuknak, de egy rokonuknak odaadtak egy jobb verziót a zsebernyőből, hogy az Nyugat-Európában szerencsét próbáljon vele.
Így tehát ha éppen nem egy nagy méretű esővédő van nálunk, akkor szinte szó szerint Uraiújfalunak köszönhetjük, hogy nem áztunk el. Az ernyő iratai és az egyik eredeti, de már jócskán viharvert példány például a mai napig megtekinthető a Vas Megyei Levéltárban.
Szólj hozzá!
Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.
A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.
A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.
Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.
Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.
A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.
Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.
Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.
Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.
137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.
Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.
Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város.
Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.
A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.
Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.
Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.
A Győri Bornapok miatt egy napra visszatér korábbi helyére a sokadalom, a Tarcsay parkolóban pedig már péntek estétől változik a forgalmi rend.
