Trump megvétózta a rendkívüli állapotot elutasító kongresszusi döntést

Fehér Buda 2019-03-16 06:50:00
Már egy hónapja tart a rendkívüli állapot az USA-ban.

Donald Trump amerikai elnök pénteken megvétózta a kongresszusnak a rendkívüli állapotot elutasító döntését, írja az MTI. Elnöksége első vétóját Trump a Fehér Házban jelentette be Kirstjen Nielsen, a belbiztonsági tárca vezetője és William Barr igazságügyi miniszter jelenlétében. Az aláírási ceremónián jelen voltak olyan családok is, akiknek tagjait illegális migránsok gyilkolták meg.

"A kongresszus szabadon dönthet erről a határozatról, és nekem az a kötelességem, hogy ezt megvétózzam. Büszkén vétózom meg" - fogalmazott Trump a vétóról szóló dokumentum aláírásakor az Ovális Irodában. Hangsúlyozta, hogy a déli határokon uralkodó helyzet "veszélyes" és "megszámlálhatatlanul sok amerikait sodor veszélybe".

Kirstjen Nielsen szintén az általa is veszélyesnek ítélt helyzetre hívta fel a figyelmet, William Barr pedig leszögezte: az elnök vétója teljesen jogszerű. A miniszter megjegyezte: a határon kialakult helyzet "pontosan az a típusú helyzet, amely indokolja a rendkívüli állapotot". A rövid ünnepségen az elnök megköszönte a javaslatát támogató republikánus politikusok voksát, az elutasító szavazatokat pedig "a valóság elleni szavazatnak" minősítette. 

Trump február 15-én a Fehér Házban tartott sajtókonferencián jelentette be a rendkívüli állapot kihirdetését, hogy a kongresszus megkerülésével teremtse elő a pénzügyi forrásokat a mexikói-amerikai határon építendő falhoz. Tervét először a kongresszus alsóháza, majd csütörtökön a szenátus, azaz a felsőház is leszavazta. A szenátusban 12 republikánus politikus csatlakozott a demokratákhoz, és megszavazta az elutasító javaslatot. A törvényjavaslat most ismét a kongresszus egésze elé kerül, ahol elemzők szerint nagy valószínűséggel nem lesz meg a kétharmados szavazati többség, így az elnöki vétó véglegesnek tekinthető. 

Az igazságügyi minisztérium már a múlt héten levélben tudatta Mitch McConnell szenátorral, a republikánusok szenátusi frakciójának vezetőjével: Donald Trump döntése a rendkívüli állapot kihirdetéséről jogszerű, az elnöki hatáskör lehetőséget ad erre. "Az elnöki kiáltvány a rendkívüli állapotról ésszerűen értelmezte a jelenlegi helyzetet határbiztonsági és humanitárius válságként" - fogalmazott a levélben Stephen Boyd miniszterhelyettes, majd leszögezte, hogy "a határon uralkodó válság rendkívüli állapotként is jellemezhető, még ha nem is teljesen új jelenség".

Az Egyesült Államok 15 tagállama egyébként már korábban bíróságra vitte a tervezett falépítés ügyét.

Szólj hozzá!

Amit Szijjártó Pétertől sosem hallottál volna: egyre több és intenzívebb orosz hibrid művelet történik Európában

Orbán Anita külügyminiszter szerint Magyarország teljes szolidaritásáról biztosítja Németországot, és kész együttműködni az Európát érő fenyegetések elleni fellépésben.

Iskolabuszt indított volna a sárvári önkormányzat, de aztán mégsem

Tavaly tavasszal Máhr Tivadar alpolgármester kampányolt egy nagyot az iskolabusz ötletével. Akkor arról volt szó, hogy akár már a 2025/2026-os tanévben bevezethetik a szolgáltatást.

Két koncerttel várja szeptemberben a közönséget a Rómer Ház

Csányi Laci és tanítványai ingyenes koncerttel, a Lázár tesók pedig szeptember 25-én érkeznek a győri Rómer Házba.

2027-ben is Szombathelyen a Spartan Race!

Július 31-ét X-eljétek be a naptárban.

Ungár Péter teljesen kiszállt a médiából

Eladta üzletrészét az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.

Nem bírt magával: biztonsági kamerákat ütött szét egy férfi a szombathelyi pláza mélygarázsában

Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.

Összeütközött egy tehervonat és egy mozdony Győr és Győrszentiván között

A baleset miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, 5-15 perces késésekre kell számítani a győri fővonalon.

FONTOS: vasárnap zárva lesz az összes GYHG-hulladékudvar

Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.

Ingyenes füzetcsomag várta a győri elsősöket az iskolapadban

1350 csomagot készíttetett az önkormányzat, a füzetek, ceruzák és festékek mellé még tornazsák és egy kis polgármesteri biztatás is jutott.

Elérhetetlen a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke, Németh Zsolt

Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogyan értékeli az időközi választást, ahol a jelöltjük mindössze 8 szavazatot kapott.