Tornádóveszély miatt elhalasztották a SpaceX kilövését

Varga Mátyás 2020-05-28 06:06:00
Elon Musk cége szombaton próbálkozhat újra.

Tegnap az átlagnál is kicsit több ember figyelt az Elon Muskhoz tartozó SpaceX-re. Eredeti tervek szerint ugyanis csütörtökön este, magyar idő szerint 22 óra 33 perckor indult volna fel a Nemzetközi Űrállomásra az az űrhajó, amit 9 év után újra amerikai földről indítanak. A Falcon-9 rakétával hajtott Dragon Crew kapszulában Doug Hurley és Bob Behnken űrhajósok vártak türelmesen a startra, amit az időjárás miatt el kellett halasztani.

Történelmet írhat mai kilövésével a SpaceX

Nagy nap a mai, hiszen kilenc év után újra az USA területéről lőnek fel egy űrhajót. Az pedig még fokozza a kilövés körüli érdeklődést, hogy ezúttal az Elon Muskhoz tartozó SpaceX küld fel két űrhajóst a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A magyar idő szerint 22:30-kor kezdődő start két főszereplője Doug Hurley és Bob Behnken, akik mindketten a NASA űrhajósai.

A Nemzeti Meteorológiai Szolgálat pár órával a kilövés előtt, tornádóriasztást adott ki a floridai Kennedy Űrközpont környékére, ezért inkább biztosra mentek, és két nappal későbbre tolták az indulást. A történelmi jelentőségű pillanatot pontosan a zivatarfelhőzet és a levegő felszíni elektromossága hiúsította meg. Az új időpont ezúttal szombat, magyar idő szerint szombat este 21 óra 22 perc. Bízzunk benne, hogy ezúttal végre szemtanúi lehetünk az űrutazás újabb mérföldkövének. 

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.