Töménytelenül folyhat a tömény a szombathelyi Vörösmarty utcai ABC előtt

Farkas Bazsi 2020-12-29 12:06:00
A város kamerát szerelne fel a szeszelők megfékezésére, egyelőre azonban úgy tűnik nincs pénz rá. A lakók dühöngenek.

A szombathelyi Vörösmarty és Kisfaludy Sándor utcákban élők már régóta küzdenek azzal a problémával, ami a két utca sarkán működő ABC vásárlói köre idéz elő. A boltban megvásárolt alkoholt ugyanis az utcán isszák meg a vevők.

A szürcsölés közbeni a beszélgetéssel hangoskodnak, az üvegekkel, dobozokkal szemetelnek, na meg előbb-utóbb valamelyik kapualjba oda is vizelnek. A lakók szerint a turpisságok már odáig fajulnak, hogy a jogszabályok kijátszására a boltban a kávéba öntik a “tüskét”, így aztán a vásárlók nyugodtan kávézgathatnak az utcán.

Fotók: olvasói fotó

Legutóbb idén januárban a Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság ülésén került szóba a Vörösmartyban található ABC helyzete. Az ülésen akkor az is elhangzott a közterület-felügyelet akkori vezetőjétől, Varsányi Pétertől, hogy bár bosszantó lehet az, ha valakinek éppen az ablaka alatt duruzsolnak, de a szeszes italt a bolt bejáratától 50 méteren túl isszák meg, és ott már nem tiltja semmi.

Csakhogy Putz Attila (Éljen Szombathely!) a körzet képviselője máshogy látja a helyzetet azok alapján, amit a környék lakóitól és egyéb hatóságoktól begyűjtött. Például, hogy az ABC-től 2 hónapra elvették az alkoholárusítási engedélyét, erre az azt üzemeltető vállalkozó kitalálta, hogy 50 méterre odébb kibérelt egy másik helyet, és megnyitotta a VIRI ABC egységet. Sajátjában így nem árult alkoholt. 

Bár az is igaz - ez szintén a bizottságon hangzott el -, hogy vállalkozni mindenkinek joga van, az pedig, hogy egy vállalkozó kielégít egy piaci igényt szintén nem törvénytelen. A szakemberek többsége úgy látja, hogy ez sokkal inkább egy szociális probléma, mintsem bűnmegelőzési. 

Fotók: olvasói fotó

A bizottság végül két döntést is hozott annak érdekében, hogy az ott lakók nyugalma biztosítva legyen. Felkérték a Szombathelyi Rendőrkapitányságot és a Közterület-felügyeletet, hogy a napi járőr szolgálat keretében kiemelt figyelmet fordítson az előterjesztésben jelzett két terület ellenőrzésére.

Illetve, hogy a kamerarendszer bővítésénél az ABC-hez is telepítenek egyet. 

A döntés januárban volt, most december van, egyelőre mégsem történt meg a kamera felszerelése, hogy miért, arról Kelemen Krisztiánt (Éljen Szombathely!), a bizottság elnökét, hogy mikorra várható a kamera.

- A bizottság ugyan hozott egy döntést, de abból akkor lesz valami, ha a városi költségvetés lehetőséget ad a kamerák beszerzésére. Egy kamera beszerzése 2 és fél - 3 és fél millió forintba kerül, a napokban hozott kormányzati intézkedések pedig nem sok jóval kecsegtetnek a jövő évi szombathelyi költségvetésre nézve, így valószínű nem lesz pénz a kamera megvásárlására. Sajnos nem tudom most megmondani, hogy mikor kerülhet fel a térfigyelő a bolt elé - mondta Kelemen Krisztián az Ugytudjuk.hu-nak.

Fotók: olvasói fotó

Bár igaz, hogy a problémát valóban néhány vásárló okozza a környéken lakók továbbra is bosszankodnak. Egy neve elhallgatását kérő lakó azt mondta, hogy a fő probléma az, hogy szemetelnek a boltból fogyasztók. Rengeteg az eldobott kávéspohár a környéken. Ez is azt a teóriát erősíti, hogy a kávéba, vagy csak simán kávé nélkül a pohárba öntik ki az alkoholt. 

Olvasónk egyébként azért nem szerette volna, hogyha a nevét leírjuk, mert korábban volt már példa arra, hogy egy másik lakó névvel nyilatkozott egy helyi lapnak az ügyről, másnap reggelre pedig végig volt karcolva az utcán parkoló autója. 

Szólj hozzá!

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.