Többször is megerőszakolta, majd teherbe ejtette kishúgát egy székesfehérvári férfi

ugytudjuk.hu 2020-10-27 06:35:39
Egyelőre 10 év fegyház az ítélet, de még nincs vége az eljárásnak.

A Fejér Megyei Főügyészség fellebbezést nyújtott be a testvérével szexuális cselekményt végző ügyében hozott bírósági ítélet ellen - írja az ugyeszseg.hu. A Székesfehérvári Járási Ügyészség 2020. januárjában szexuális erőszak bűntette, vérfertőzés vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat a férfi ellen.

A vádirat szerint a terhelt 2015 és 2019 között egy Fejér megyei településen lévő otthonukban akarata ellenére több ízben végzett szexuális cselekményt, az első alkalommal még tizenkettedik életévét be nem töltött sértettel. Az utolsó szexuális cselekményt követően a sértett teherbe esett, amelyet megszakítottak.

A Székesfehérvári Törvényszék a vádemelést követően, a 2020. október 19-én kihirdetett ítéletében a vádlottat 10 évi fegyházbüntetésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ügyészség az ítélet ellen súlyosításért fellebbezett.

Szólj hozzá!

A legnagyobb hőségben is helyt áll a GYHG - a kánikulában is zavartalan a hulladékszállítás

A győri hulladékgazdálkodási társaság a rendkívüli meleg ellenére is biztosítja a folyamatos szolgáltatást, miközben dolgozói védelmére is kiemelt figyelmet fordít. 

100 lakást építenének az egykori kőszegi SOS gyermekfalu területén

A helyi önkormányzat támogatja a beruházást, ugyanakkor vannak még megoldásra váró feladatok.

Megverte anyját egy férfi a szombathelyi vasútállomás előtt

Apja próbálta csitítani az agresszív férfit.

Az elektromos járművek idén nyáron is hódítanak!

A nyári szezon beköszöntével a városi utcák és a vidéki kerékpárutak képe alapvetően megváltozik.

Szakács András szerint minimum ellentmondásos a győri Fidesz–KDNP álláspontja a szolidaritási adóval kapcsolatban

Azt megszavazta ugyan a helyi Fidesz, hogy a szabályozás a jelenlegi formájában nem jó, de azt a határozatot mégsem vonták vissza amiben tavaly még azt állították, hogy az elvonás Győr stratégiai érdeke. 

Állásfoglalást készített az abdai képviselő-testület a Juhász Balázst érintő NKA-ügyben 

A testület a település jó hírnevének védelmére hivatkozva fogalmazott meg határozati javaslatot, amely a képviselő megbízatásának mérlegelését is felveti.

Válogatós a kutyusod vagy igényes?

Sok gazdi ismeri azt a helyzetet, amikor izgatottan kitölti a kutya táljába a vacsorát, a négylábú kedvenc azonban csak megszagolja az ételt, majd érdektelenül elsétál.

Medián: a többség nem tiltaná a Pride-ot

A teljes népesség 58%-a szerint az iskolai tananyagnak a homoszexualitás és a nemi sokszínűség témájára is ki kell térnie.

Nem mindegy, mennyit fizetsz vissza – mutatjuk, miért

Egy hitel felvételekor sokan elsősorban azt nézik, mekkora összeget tudnak havonta kényelmesen törleszteni.

Vasivíz: Az Oladi Plató szennyvízelvezető rendszere jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy közműként a társaságunk üzemeltetésre átvegye

A víziközmű szolgáltató nem is lát arra esélyt, hogy a közeljövőben az átvétel megtörténhessen. Amennyiben a társulás megszűnik, úgy az átvétel szinte ellehetetlenülne.

Több mint 3 milliárd forintos uniós program segíti az álláskeresőket Győr-Moson-Sopron megyében

Többféle támogatás is elérhető: bértámogatás, a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások, valamint képzéshez kapcsolódó, az álláskeresést ösztönző juttatás.

Új igazgatóságról döntött a közgyűlés - nehéz örökséget vesz át a Győr-Szol új vezetése

Milliárdos hiányok, rendőrségi nyomozások, vitatott beruházások és vezetőváltások után kaphat új irányítást a város talán legfontosabb önkormányzati cége.

Rendkívüli intézkedéseket vezet be a kormány a történelmi hőhullám miatt

Home office az államigazgatásban, felfüggesztett kamionstop, fokozott tájékoztatás és országos készültség – a hétvégén akár 40 Celsius-fok is lehet.