Több százezer Vodafone-os kártyás előfizető számíthat új adategyeztetésre

ugytudjuk.hu 2018-08-27 18:33:00

Új adategyeztetésre számíthat több százezer Vodafone-os kártyás előfizető, akiknek az adatait tavaly a mobilszolgáltató nem a törvényi előírásoknak megfelelően ellenőrizte, ami miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 40 millió forintra bírságolta a szolgáltatót, és ezt a határozatát augusztus végén a másodfokú hatóság is helybenhagyta - közölte az MNHH az MTI-vel hétfőn.

A közleményben kifejtették, hogy a Vodafone több százezer előfizetőjének adatát - az érintett előfizetői kör mintegy egyharmadánál - az ügyfelek friss adatközlése helyett a saját nyilvántartásában lévő adatokból kiindulva egyeztette, és a nem egyeztetett SIM-kártyákat is csak egy héttel a határidő után kapcsolta le. Hozzátették, a többi mobilszolgáltató alapvetően a hatósággal együttműködve törekedett az adategyeztetéssel kapcsolatos jogszabályi előírások betartására.

Az NMHH emiatt 40 millió forintra bírságolta a szolgáltatót, és kötelezte, hogy a jogszabálynak megfelelő módon pótolja az elmaradt adategyeztetéseket.

A Vodafone fellebbezett a hatóság júniusi döntése ellen, amelyet azonban a másodfokú hatóság - néhány, az ügy érdemét nem érintő módosítással - augusztus 24-én helybenhagyott - áll a közleményben. A hatóság összes szolgáltatóra vonatkozó vizsgálatából kiderült emellett, hogy a Telenor Zrt.-nél eljárás indítása nem volt indokolt, a Magyar Telekom Nyrt. pedig eleget tett a hatósági felhívásban foglaltaknak, így bírság kiszabása nélkül zárult az ügye.

Kifejtették, a Vodafone az első adategyeztetés során több százezer előfizető esetében a már korábban, csupán a szerződéskötéskor megadott adatokat egyeztette újra a központi nyilvántartás adataival, így minden harmadik előfizetője ügyében jogsértő módon járt el. A szolgáltató eljárása ugyanis nem biztosította azt a törvényben előírt célt, hogy egyértelműen azonosítani lehessen az adott SIM-kártyához tartozó előfizetőt. Így sérült a közérdek, a jogalkotói cél, az államnak a visszaélések megakadályozásához fűződő nemzetbiztonsági érdeke. A szolgáltató eltérő jogértelmezésre hivatkozott, de erről az álláspontról a hatóság - most már jogerőre is emelkedett - határozatában megállapította, hogy nem felel meg a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek - írták.

Emellett a szolgáltató a nem egyeztetett kártyák lekapcsolását a törvényi határidőhöz és a versenytársakhoz képest is jelentős, többnapos késéssel fejezte be, meg sem kísérelve a törvény által szabott július 1-jei végrehajtást - fogalmaztak. Hozzátették, hogy a Vodafone jogsértései az előfizetők széles körű érintettsége miatt súlyosnak minősülnek, ezen felül a szolgáltató közvetlenül sértette a jogalkotói célokat, és akadályozta azok teljesülését. A szolgáltató által választott jogsértő adategyeztetési mód - a versenytársaival szemben - lényegesen kedvezőbb helyzetet eredményezett, mivel jelentősen csökkentette számára a törvény végrehajtásából származó adminisztratív feladatokat is. A hatóság megállapította, hogy a másik két szolgáltató valamennyi egyéb teendőjét az adategyeztetés megfelelő végrehajtásának rendelte alá, jelentős humán és anyagi erőforrást vonva be - áll a közleményben.

Azt írták, a hírközlési hatóság, amelynek feladata a tisztességes és hatékony piaci verseny fenntartásának elősegítése, az eljárás során figyelembe vette a feladat természetét és újszerűségét a szolgáltatókra nézve, de mivel a feladat ugyanaz volt minden szolgáltató számára, egymáshoz viszonyítva meg lehetett ítélni azt, hogy elvárható módon hajtják-e azt végre. A bírság mértékének meghatározásakor az NMHH a fokozatosság és arányosság elve mentén mérlegelte a jogsértés súlyát, jelentőségét, időtartamát, az elért vagyoni előnyt, a piacra gyakorolt hatást, az okozott érdeksérelmeket és a bírságösszeg visszatartó erejét.

Az NMHH felhívta a figyelmet, hogy az adategyeztetést ettől az évtől kezdve minden évben a szerződéskötéstől számított fordulónapig kell elvégezni. Ez minden feltöltőkártyás előfizetéssel rendelkező kártyatulajdonos számára más és más időpontban válik aktuálissá, attól függően, ki mikor kötötte meg a szerződését első alkalommal. Tavaly, az első adategyeztetés alkalmával ez a határidő még egységesen június 30-a volt. Az adategyeztetés online is elvégezhető mindhárom nagy szolgáltatónál a cégek honlapján, és csupán pár percbe telik - jegyezték meg.

Szólj hozzá!

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.