Több mint 8 és fél millió forinttal rövidített meg egy 30 éves nő egy 75 éves férfit Győrben

Papp László Tamás 2020-12-21 15:11:00
Borozóban ismerkedtek meg, az idős sértettnek aztán sokba került az új ismeretség.

Két év alatt legkevesebb 8, 6 millió forintot csalt ki a nő különféle befektetési ígéretekkel. A Győri Járási Ügyészség vádiratának tényállása szerint a nő egy borozónál ismerkedett meg a férfival, akinek álnéven mutatkozott be. Kétszázezer forintot kért tőle kölcsön órákra, amiket Ausztriában értékesít majd az ismerőse. A számla nélküli órákat – állítása szerint - a határon elvették, azokat háromszázezer forintért ki kellett váltania. Hat nap különbséggel három hitelkeretet igényeltetett a sértettel 1, 1 millió forint értékben, melyek terhére mobiltelefonokat, monitor tv-t, és bútorokat vásároltatott magának – közli a megyei főügyészség.

Később a nő hamis ígéreteket fogalmazott meg az átvett összegek visszafizetésére. Ezzel kapcsolatban állította azt, hogy 17 millió forint érkezik a bankszámlájára, azt, hogy egy győri telket értékesít és azt is, hogy 24 millió forintot örökölt egy Svédországban élő rokonától. Ezen összegek kezelési költségeire, kamataira, járulékos költségeire több mint hatmillió forintot vett át a sértettől. Hivatkozott továbbá a nő rendőrségi büntetésre, egy széfre, melyhez nehezen fér hozzá, gépkocsiátírásra, alkatrészvásárlásra, amikre újabb és újabb összegeket kért és kapott a sértettől.

A nőnek a több mint 8, 6 millió forint visszafizetése sosem állt szándékában és arra lehetősége sem volt. Az ügyészség folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádolja. Mivel a cselekményeket próbára bocsátás hatálya alatt követte el, vele szemben halmazati büntetést kell kiszabni. Az ügyben érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fog hozni.

Szólj hozzá!

A természet rejtett kincsei: az illóolajok sokoldalúsága

Az illóolajok hosszú ideje fontos részei a mindennapoknak, noha olykor talán nem is tudatosul bennünk.

SMS-ben fenyegették meg Ágh Ernőt, szombathelyi önkormányzati képviselőt

A feladó azt írta, hogy reméli áprilisban a fiával, az államtitkár Ágh Péterrel együtt bitófán fog lógni.

Váratlan családi élethelyzet miatt távozik az Egis Körmendtől Trevor Blondin

Már a holnapi, Kaposvár elleni meccsen sem lép pályára.

Számháború: A Fidesz szerint kétszer annyian voltak tegnap, mint a Tisza

Még ha a kutató számításai alapján a számok nem is ezt mutatják.

Szépen-lassan helyreállhat a vasúti közlekedés a győri fővonalon

Hegyi Zsolt közleménye szerint még nem tökéletes, de már jobb a helyzet. 

A test és a lélek egyensúlyának fontossága

Mai világunkban egyre többen keresik a testi-lelki egyensúly megteremtésének útját. Az egészséges életmód iránti igény nem csupán egy múló hóbort, hanem egyre több ember életének meghatározó részévé válik.

Az FTC-t és a Győrt is megbüntette a szövetség a drapériás eset miatt

Az FTC-Rail Cargo Hungaria elnézést kért a molinó tartalmáért, a testület előtt beszámolt arról, hogy belső döntéseket hozott a transzparenst kihelyezők kitiltására, annak érdekében, hogy hasonló eset a jövőben ne fordulhasson elő.

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon a zártkerti ingatlanokkal

Elsőként azok az önkormányzatok léphetnek, ahol a zártkerti területek jelentős lakhatási alternatívát vagy rekreációs funkciót töltenek be.

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon

Egy gyalogos és több utas megsérült.

Dróntilalommal próbálják jelentéktelenné tenni a Nemzeti Menetet – Magyar Péter szerint retteg a hatalom

A honvédelmi miniszter katonai műveletet tervez pont akkor és pont ott, amikor és amerre a tömeg halad majd csütörtökön. 

Mentőhelikopterrel szállítottak Győrbe egy 17 éves lányt

Súlyos baleset történt egy soproni iskolában.

Megszépül a Széchenyi híd alatti partszakasz Győrben

Faállomány-felújítás kezdődik a Dózsa György rakparton.

Illegálban bontotta az autókat egy csornai nő

Több mint 11 ezer kiló hulladékot halmozott fel az udvarán.

Több mint 30 millió forintot "keresett" egy szombathelyi biztosítási csaló

Több helyről is hamis orvosi iratokkal vett fel biztosítási pénzt.