Több mint 50 év után fejtették meg a zodiákus gyilkos egyik rejtjeles üzenetét

Vágvölgyi Bálint 2020-12-12 14:30:03
Ez sem vitt közelebb a bűnöző kilétének felfedéséhez.

Több mint 50 év után fejtette meg egy ausztrál amatőr a zodiákus néven elhíresült amerikai sorozatgyilkos egyik titkos üzenetét, ám ez sem vitt közelebb a bűnöző kilétének felfedéséhez. Hivatalosan öt gyilkosságot kapcsolnak a nevéhez, melyeket 1968-ban és 1969-ben követett el a San Franciscó-i öböl térségében - olvasható a brit The Guardian szombati online kiadásában.

David Oranchak ausztrál kódfejtő pénteken jelentette be, hogy megvan a megfejtés, melyet 51 éve keres egy három ország szakértőiből álló csoport.

"Remélem, jól szórakoztok, miközben el akartok kapni engem. Nem félek a gázkamrától, mivel az visz a leghamarabb a paradicsomba, hiszen már van elég rabszolgám, akik nekem dolgoznak"

- hangzik a megfejtése annak az üzenetnek, amit az ismeretlen egy sor szimbólum formájában a San Francisco Chronicle című lapnak küldött 1969 novemberében.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) megerősítette, hogy valóban a zodiákus üzenetét fejtették meg, azonban ez nem sok segítséget jelent a nyomozóknak az ismeretlen elkövető utáni sok évtizedes harcban.

Let's Crack Zodiac - Episode 5 - The 340 Is Solved!

On December 3rd, 2020, an international three-person team of codebreakers made a breakthrough with the Zodiac Killer's unsolved 340-character cipher.By Decem...

"A zodiákus gyilkos Észak-Kalifornia számos települését tartotta rettegésben és noha évtizedek teltek el, továbbra is harcolunk a brutális bűncselekmények áldozatainak igazságáért. A folyamatban lévő nyomozás érdekében, valamint az áldozatot és családjaik érdekeinek tisztelete miatt jelenleg nem tudunk többet mondani" - írta közleményében a megfejtést közzé tevő San Francisco Chronicle-nek az FBI helyi irodájának szóvivője.

A pénteken publikált levél volt a zodiákus gyilkos második üzente, amelyiknek sikeresen fejtették meg a kódját. Hasonlóan a most feltárthoz az első sem szolgált más célt, csak a félelemkeltést és a provokációt.

Hivatalosan öt gyilkosságot kötnek a nevéhez, melyeket 1968-ban és 1969-ben követett el. Két további áldozatának sikerült elmenekülnie, azonban sokkal több bűntényről vélik, hogy az ő számlájára írható. Maga az ismeretlen 37 gyilkosságot vállalt magára.

A feltehetően fehér férfi 1969-ben kezdett újságoknak üzenni és a rendőrségre telefonálgatni, magát Zodiacnak nevezte. Ha a lapok megtagadták a kódolt sorok közlését, újabb bűntényekkel fenyegetett. Összesen négy rejtjeles üzenete jelent meg, egyikükről a gyilkos azt állította, ebben fedi fel a kilétét, ami a mai napig rejtély.

Szólj hozzá!

Miért érdemes külön pihenőzónát kialakítani a kertben?

A kert, a terasz vagy akár egy nagyobb erkély is könnyen az otthon egyik legkedveltebb részévé válhat, ha megfelelően alakítjuk ki.

Nem áll le a vizsgálat: több győri útszakaszon is azbeszttel szennyezett kőzúzalék jelenléte valószínűsíthető

Az Útkezelő szerint az ép aszfaltburkolatok jelenleg nem jelentenek kiporzási kockázatot, Győr ugyanakkor szigorúbb országos szabályozást kezdeményez az ügyben.

A győrszentiváni önkéntes tűzoltók is bekapcsolódtak a szúnyogmonitorozásba

A program segítségével pontosabb képet kaphatnak a környéken élő szúnyogfajokról, ami a hatékonyabb és környezetkímélőbb védekezést is segítheti.

Csinger Márk távozik Győrből, a holland élvonalban folytatja pályafutását

A 23 éves válogatott középhátvéd négy évre írt alá az FC Groningenhez, miután az ETO-val tavasszal magyar bajnoki címet szerzett.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz kerülnek az MCC ingatlanjai

Egy külön portfóliókezelő társaság dönt majd a székházakról. Akár el is adhatják őket.

Jól vizsgázott az új rendszer: már 85 győri belvárosi üzlettől viszi el a csomagolóanyagot a GYHG

Egy hónap alatt több mint egy tonna műanyag-, papír- és fémhulladéktól tehermentesítette a belvárost az új szolgáltatás.

Hamarosan bor, zene és nyár végi hangulat költözik a Dunakapu térre – nyakunkon a Győri Bornapok

Augusztus 27. és 29. között 15 borvidék 45 pincészete, borlovagrendi felvonulások és három estén át koncertek várják a közönséget Győr belvárosában.

FONTOS: három napra lezárják a Zöld utcát Győrben - újabb fontos szakaszához érkezik a Fehérvári úti csomópont fejlesztése

Augusztus 26. és 28. között építik be az aszfalt kopórétegét, a 81-es főúton csak egyenesen lehet majd haladni, két napon pedig a buszokat is elterelik.

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs.