Több mint 20 SZFE-s oktató lépett vissza az osztályindítástól

Vágvölgyi Bálint 2020-12-22 13:04:20
A jelenlegi vezetéssel nem látják szakmailag elfogadhatónak és biztosítottnak az oktatás feltételeit.

Az Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 22 oktatója lépett vissza attól, hogy a következő tanévben osztályt indítson az intézményben. Erről egy közös közleményt is megjelentettek a Független Szabad Egyetem Facebook-oldalán.

"A Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézete, Film- és Médiaintézete, illetve Elméleti és Művészetközvetítő Intézetének tanári kara novemberben meghatározta a 2021/22-es tanévben induló képzéseket és felkért bennünket az induló képzések egy részének szakmai vezetésére.
Mi, az érintett tanárok, egy november 27-én kiadott közleményben megfogalmaztuk, hogy az osztályindítások általunk kizárólag abban az esetben elképzelhetőek, ha 2020. december 20-ig, a felvi.hu megnyitásáig az alapítói jogokkal rendelkező Innovációs és Technológiai Minisztérium tárgyalásokat kezdeményez az Egyetem oktatói karát teljes jogúan képviselő Minőségmenedzsment Tanáccsal, a HÖK-kel és fenntartóval a szenátus jogkörének visszaállításáról, a rektori pályázat kiírásáról." - írják.

A határidő lejártáig, vagyis decembee 20-ig nem történt előrelépés ebben az ügyben.

"A jelenlegi vezetéssel nem látjuk szakmailag elfogadhatónak és biztosítottnak az oktatás feltételeit. Az egyetemi autonómia hiányában nem tudjuk képviselni megfelelően a hallgatók jogait és érdekeit. Egyáltalán nem látjuk biztosítottnak a tanulás és az oktatás szabadságát.

Így fájó szívvel, de elhatározásunknak megfelelően, a mai nappal elállunk az osztályindítástól."

A Színház- és Filmművészeti Egyetem visszalépő osztályvezetői:

  • Színművész prózai szakirány: Bodó Viktor, Gigor Attila, Rácz Attila, Szamosi Zsófia
  • Mozgókép – filmírás BA: Csuja László, Nagy V. Gergő 
  • Mozgókép – film- és televíziórendezés BA: Nagy Viktor Oszkár, Mátyássy Áron 
  • Mozgókép – gyártásszervezés BA: Sós Judit, Hutlassa Tamás
  • Mozgókép – filmhang BA: Balázs Gábor, Zányi Tamás 
  • Mozgókép – filmvágás BA: Lemhényi Réka, Kollányi Tamás
  • Televíziós műsorkészítő BA: Herman Péter, Szórád Máté 
  • Filmrendező MA: Enyedi Ildikó, Gigor Attila 
  • Filmoperatőr MA: Máthé Tibor, Dévényi Zoltán 
  • Látványtervező MA: Pálfi Szabolcs, Radák Judit

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.