Több mint 100 beteggel végezhetett egy német ápoló

Fehér Buda 2018-10-30 16:17:00
Ilyen nagy gyilkosságsorozatra a második világháború óta nem volt példa Németországban.

A második világháború óta nem volt olyan nagy gyilkosságsorozat, mint amelyre nemrég fény derült Németországban, írja a Guardian. Egy ápolót ugyanis azzal gyanúsłtanak, hogy több mint száz beteget ölt meg az öt éves pályafutása alatt. 

Niels Hoegel ugyan már tíz éve az életfogytiglanját tölti, amit két beteg megöléséért kapott, de most további 100 beteg gyilkosságával vádolják. A vádak szerint az ápoló túladagolta a betegeket, hogy az utolsó pillanatban újraélessze őket, ez azonban nem mindig sikerült. A nyomozás során több mint 130 holttestet exhumáltak, hogy újra megvizsgálhassák őket. Ennyi holttestet egy nyomozás érdekében még sosem ástak ki Németországban. A nyomozók szerint azonban nem minden gyilkosságot tudtak felderíteni, a tényleges szám meghaladhatja a kétszázat is.

A férfi pszichológusa azt mondja, hogy az ápolónak nem a gyilkosság volt a célja, hanem egyszerűen az újraélesztés függőjévé vállt. Ha egy beteget sikeresen visszahozott az életbe, akkor néhány napig jól érezte magát, ezért leállt a betegek túladagolásával. Egy idő múlva azonban ismét újra akart éleszteni valakit.

Niels 2000 és 2005 között követte el a gyilkosságokat, az elhunytak hozzátartozói abban reménykednek, hogy minden vádban bűnösnek találják a férfit, és így végre nyugalomra lelhetnek. A tárgyalás eléggé hosszú lesz, a bíróság 2019 májusára ígéri a döntést.

Szólj hozzá!

A Rákóczi Ferenc utcát, a Várkört és a Pék utcát is felújítják Kőszegen

A közbeszerzést kiírták, egyelőre még nem lehet tudni, hogy ki lesz a kivitelező.

Harmadik alkalommal rendezték meg Győrben a Fehér Miklós Emléktornát

Az emlékezésé és az összetartozásé volt a főszerep szombaton, a Magvassy-csarnokban.

Paks II. - 80 milliárdos hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett Tordai Bence

A politikus szerint a kormány annak ellenére utalta át a közpénztámogatást az oroszoknak, hogy az Európai Bíróság visszavonta kormánytámogatás lehetőségének engedélyét.

7 milliárd forintot csalt el egy budapesti bűnszervezet, a szálak a Nyugat-Dunántúlra vezetnek

Fiktív számlákat állítottak ki, és vissza nem fizetett hiteleket vettek fel.

Magyar Kultúra Hete Győrben - kiállítások, filmek, táncház és zenés estek

Január 20. és 24. között különleges programsorozattal vár minden érdeklődőt a Rómer Flóris Múzeum.

10 hónappal a bejelentés után valóban meg is kezdődött kőszegi Hősök tornya felújítása

A 375 milliós projektből magára a felújításra 156 millió forintot költenek el. Eredetileg 2026 márciusára készen kellett volna lennie a felújításnak.

Győrben is érvényben a vörös kód - mindenkinek jár a segítség a hidegben

Pintér Bence a lakosság figyelmét kéri az előttünk álló extrém fagy idejére.

Sárkány Péter: a Győr-Szol feladata a piaci alapon bérbe adott ingatlanok piaci áron történő hasznosítása

Az elnök-vezérigazgató Kósa Rolandnak írt válaszában kifejtette, hogy ettől semmilyen körülmények között sem tekinthetnek el. 

Extrém hidegben is számíthatnak rá - segítséget ajánl fel Hajtó Péter szombatra Győrben

Egyedül élő időseknek és mozgássérülteknek nyújt gyakorlati segítséget a független képviselő az előttünk álló hideg napokon.

Kiderült, hogy mi áll a bosszantó, győrzámolyi áramszünetek hátterében

Granát Gábor szerint az örökölt „túltelkesítés” okozza a problémát. 

Zsebébe tett két ujjával akart dohányboltot rabolni egy férfi Szentgotthárdon

Bár elsőre csak két doboz sörért, és egy cigiért ugrott be.

Pénteki gumicsont: Trump levelet írt Orbánnak

Nem! Pénzügyi védőpajzsról továbbra sincs szó benne.

A győriek az extrém hidegben sem maradnak hétvégi program nélkül

Lesz gardróbvásár, bábszínház, punk koncert és szauna szeánsz, de a legendára, Fehér Miklósra is emlékezünk egy gálával.

Lezárultak a Ruszin-Szendi Romulusz elleni rendőrségi ügyek - a TISZA jelöltje szerint az igazság győzött

Pócs János malacos perfomanszát elítélték, és a fegyverét is visszakapja a politikus.

Végrehajtandó szabadságvesztést kért a Szombathelyi Járási Ügyészség egy külföldi férfira, aki halálos közúti balesetet okozott

A vádlott elaludt a volánnál, a baleset után pedig elhagyta a helyszínt, amiben két vétlen ember is elhunyt.