Tizenkét év börtönre ítélték a baltával nőre támadó férfit Győrben

Nagy Donát 2020-03-04 13:48:00
Egy társkeresőn ismerkedtek meg, de a lány nem akart vele komoly kapcsolatot.

Jogerősen tizenkét év börtönbüntetésre ítélt a Győri Ítélőtábla szerdán egy férfit, aki 2017 augusztusában baltával támadt egy nőismerősére és életveszélyes sérüléseket okozott - tájékoztatta a táblabíróság szóvivője az MTI-t.

Ferenczy Tamás közölte: a férfit különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt ítélték el, két évvel súlyosítva az első fokon eljáró Tatabányai Törvényszék korábbi döntését.

A vádirat szerint a férfi egy internetes társkereső oldalon ismerkedett meg a nővel, majd többször is találkoztak. A vádlott beleszeretett a nőbe, aki azonban közölte vele, hogy nem akar a vele komoly kapcsolatot, csak barátként tekint rá.

Egy ideig nem találkoztak, majd megbeszélték, hogy a nő meglátogatja a vádlottat Környén. 2017. augusztus 6-án egész este beszélgettek, majd hajnalban aludni tértek.

A férfi nem tudta elfogadni az elutasítást, ezért megvárta, hogy a nő elaludjon, majd egy baltával legalább hétszer fejbe vágta.

Azt hitte, hogy a sértett meghalt. A napot biciklizéssel töltötte, este hat óra körül adta fel magát a rendőrségen.

A járőrök egy órával később érkeztek a bűncselekmény helyszínére, majd értesítették a mentőket, mert a nő még élt.

Az ítélőtábla megállapította, hogy a férfi cselekménye rendkívül brutális volt, a nő maradandó fogyatékosságát, súlyos egészségromlását okozta. Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság enyhe ítéletet hozott, amikor a büntetési tétel alsó értékéhez közelítve szabta ki a vádlottal szemben a büntetést.

Szólj hozzá!

37 ország 170 sportolóját várják Szombathelyre

Argentínából, Ausztráliából, Új-Zélandról, Bangladesből, Kínából, Kolumbiából, Hongkongból, Indonéziából, Indiából, Jamaicából, Mongóliából, a Dél-afrikai Köztársaságból és Tajvanról is éreznek sportolók.

Négy generációs vendéglátós család volt, most mégis bezárták a szombathelyi Május 1 vendéglőt

Az adó és az adminisztrációs terhek késztették erre őket. Most vendégházként üzemel tovább az épület.

A motorok világítása: hatékonyabb és biztonságosabb megoldások

Valaha gondolkodtál már azon, hogy milyen fontos szerepe van a motorokon alkalmazott világításnak?

Hamis Labubu szállítmányra csaptak le a NAV-osok

A fináncok több mint 43 ezer darab hamis játékfigurát és kiegészítőt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.

Hogyan találhatsz párra online társkeresés során?

Sokan tapasztalták már, milyen különleges érzés, amikor az interneten találják meg a másik felüket.