Tizenhárom szabadulószobát zártak be Lengyelországban a pénteki, öt fiatal lány életét követelő tragédia után

Vágvölgyi Bálint 2019-01-06 15:06:00
A 178 ellenőrzött szabadulószobából 129 nem felelt meg az összes, a törvényekben megszabott követelménynek.

A lengyelországi Koszalinban működő szabadulószobában bekövetkezett, öt, egyaránt tizenöt éves lány életét követelő tűzvész után országszerte tartott ellenőrzések nyomán egyelőre tizenhárom szabadulószobát zártak be - közölték vasárnap a lengyel kormányfő részvételével megtartott sajtóértekezleten. Szombat délutánig egyébként 178 szabadulószobát ellenőriztek, ebből 129 nem felelt meg a törvényekben megszabott  összes követelménynek

Mateusz Morawiecki miniszterelnök mellett a sajtókonferencián felszólalt Joachim Brudzinski belügyminiszter, valamint a lengyel tűzoltóság és rendőrség főparancsnokai.

Morawiecki rendkívül tragikusnak nevezte a történteket, újból részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Kulcsfontosságúnak nevezte annak ellenőrzését, hogy az ilyen szórakozóhelyeken betartják-e a vonatkozó előírásokat. Az erről szóló részletes zárójelentést a hatóságok a legközelebbi napokban mutatják be - mondta.

Kilátásba helyezte a szabadulószobák és hasonló típusú helyek üzemeltetésére vonatkozó törvények olyan módosítását, amely "egységesen szabályozná a teljes biztonság megőrzésével összefüggő, a vállalkozók által viselt felelősséget". Közölte: a hétvégén már bezárták az első szabadulószobákat, ahol szabálytalanságokat észleltek.

A lengyel tűzoltóság főparancsnoka, Leszek Suski dandártábornok e vonatkozásban elmondta: szombat délutánig 178 szabadulószobát ellenőriztek, ebből 129 nem felelt meg az összes, a törvényekben megszabott követelménynek, 13-at be is zártak, 16 esetben bírságot szabtak ki. Az ellenőrzés országszerte folytatódik.

A lengyel belügyi tárcától az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint Lengyelországban több mint ezer szabadulószoba működik. Suski már szombaton közölte: a koszalini tragédia valószínűleg főleg azért következett be, mert nem volt biztosítva a helyiségben szórakozó személyek megfelelő evakuálása.

Sajtókommentárok szerint szigorúbb szabályzás a középületekben, a bevásárlóközpontokban működő ilyen, az utóbbi három évben népszerűvé vált szórakozóhelyekre vonatkozik, míg a magánlakásokban, a családi házakban, sőt garázsokban folytatott ilyen jellegű gazdasági tevékenység esetén a biztonsági, műszaki követelmények nem egyértelműek. Koszalinban egy családi ház egyes helyiségeiről volt szó.

Joachim Brudzinski belügyminiszter a sajtóértekezleten szigorú büntetőjogi következményeket helyezett kilátásba az építészeti és tűzmegelőzési szabályok megszegése esetében. Koszalinban a tűzoltóság azonnal reagált, mégis "elveszítették a harcot azok miatt, akik a könnyű, gyors haszonszerzés miatt halálos veszélynek tették ki az ártatlan gyerekeket" - jelentette ki. Felhívta a szülőket is, hogy maguk kezdeményezzék a hatóságoknál azon helyek előzetes ellenőrzését, ahol gyermekeik szórakoznak.

A rendőrség főparancsnoka, Jaroslaw Szymczyk tábornok közölte: a rendőrök szombat este a kiégett szabadulószobában befejezték a helyszínelést. Még péntek este őrizetbe vették a szórakozóhely tulajdonosát, egy 28 éves, büntetlen előéletű férfit. A gyanúsítottat vasárnap az ügyészség kihallgatja, amint a szabadulószoba alkalmazottját is, aki pénteken a helyszínen volt, súlyos égési sérüléseket szenvedett, és jelenleg kórházban ápolják.

Koszalinban Piotr Jedlinski koszalini polgármester vasárnapra gyásznapot hirdetett, Edward Dajczak helyi püspök délben szentmisét mutatott be az áldozatokért és családjaikért. Ezt követően az emberek tömegei a koszalini városháza előtt gyűltek össze, együtt imádkoztak. A helyszínen a katolikus Caritas jótékonysági gyűjtést szervezett a hozzátartozók támogatására. Délután öt órakor a kiégett szabadulószobánál is Dajczak püspök részvételével közös imát tartanak a tragédia sújtotta családokért.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Több mint 1 milliárd 200 millió forintos távhőfejlesztés indulhat Szombathelyen

A Szomtáv szerint a beruházás csökkentheti a hálózati hőveszteséget és a földgázfelhasználást is

Tizenkilenc győri iskola kaphat támogatást állagmegóvási és karbantartási munkákra

A városhoz idén 39 pályázat érkezett be mintegy 123 millió forint értékben.

Levendula, brunch és bütykölde a szombathelyi belvárosban

Május utolsó vasárnapján rendezik meg a Mártírok téri levendula napot.

Nehéz örökség: az éves költségvetési hiány több mint 91 százalékát már áprilisra összehozta az Orbán-kabinet

Az új kormány szerint átláthatatlan állapotban vették át a büdzsét a leköszönő kormánytól.

Visszalép az egyetem: mégsem nyúlnak a győri Kiskút liget melletti területhez

Kósa Roland szerint meghallották a győriek véleményét, ezért módosítják a februári előterjesztést.

Kreatív pólónyomtatás: hogyan készíts egyedi darabokat?

Egyedi pólókra van szükséged, vagy a céges csapat ruházatát dobnád fel néhány logózott darabbal?

Gajdos László: leáll az azbesztes kövek Magyarországra szállítása

Az élő környezetért felelős miniszter szerint az osztrák üzem tulajdonosával sikerült megállapodni a szállítások azonnali leállításáról.

Lezárások jönnek az M1-es győri lehajtójánál, terelőutakra kell készülni

Május végén és június elején is forgalomkorlátozások lesznek a Győr-Kelet csomópontnál az országhatár felé vezető oldalon.

Egyedi ajándékötletek, amikor az idő szorít

Előfordult már Önnel, hogy fontos alkalmak előtt hirtelen időhiánnyal küzdött az ajándékvásárlás terén? Ahogy közeledik egy különleges nap, például születésnap, évforduló vagy karácsony, gyakran eszmélünk rá, hogy a tökéletes ajándék még mindig nincs meg.

Győr környéki bringaút is versenyben van az Év Kerékpárútja 2026 szavazáson

A Győr–Pannonhalma–Tényő útvonalra június 2-ig lehet voksolni az Aktív Kalandor oldalán.

Nyárias idővel érkezik a pünkösdi hosszú hétvége

Napfényből nem lesz hiány, a hőmérséklet helyenként a 30 fokot is megközelítheti.

Egy napra mesebeli filmstúdióvá változik az Aranypart – jön a Győri Gyermek Piknik

Koncertek, bábszínház, játékparkok, kézműves foglalkozások és rengeteg családi program várja a gyerekeket május 31-én az Aranypart II.-n.

Koncertek, futás, helytörténeti séta és retro buli – ingyenes programokkal telik meg Győr pünkösdkor

Május 22. és 25. között szakmai konferenciák, családi programok, sportesemények, koncertek és közösségi rendezvények várják az érdeklődőket Győr több pontján.

Hamis márkák a pápai piacon: több száz kamu parfümöt és ruhát foglalt le a NAV

Hugo Boss, Chanel, Louis Vuitton, Nike és Adidas feliratú termékeket kínált egy árus, a pénzügyőrök az otthonában is találtak hamis termékeket.

Pünkösdkor sem marad el a szemétszállítás Győrben

A GYHG az ünnepnapokon is a megszokott rendben viszi el a hulladékot, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva lesznek.

Tarvágások, erdőtüzek, klímaváltozás: új erdő-politikát sürgetnek Magyarországon a szakemberek

Már nem lehet kizárólag fakitermelési szempontból gondolkodni a magyar erdőkről.

„A dolgozók mennek, a vezető marad?” – belső információk szerint Holló Bernadett megtarthatja vezető állását és fizetését az éppen megszűnő Győr+-nál

Miközben a médiacég a hullámsírba merül, a frissen kinevezett vezető átevezhet egy új céges struktúrába. 

Új kerékpárút épülhet a Nagy Imre úton Győrben

A Vasvári Pál utca és a Szauter utca közötti szakaszon fejlesztené tovább a városi kerékpáros hálózatot a helyi önkormányzat.