Tipikus, a hétfőhöz illő időjárásra számíts

ugytudjuk.hu 2019-09-09 06:26:00
Első és másodfokú veszélyjelzést adtak ki.

Többnyire erősen felhős lesz az ég, és többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, helyenként felhőszakadás is lehet - figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

Délután nyugat felől határozott felhőzet-csökkenés veszi kezdetét, ezzel együtt a csapadék súlypontja is a keleti országrészre helyeződik át. Ott csak estefelé csökken a felhőzet, és áll el az eső.

A délies, majd az egyre nagyobb területen nyugatira, északnyugatira forduló szelet olykor erős, zivatarok környezetben akár viharos széllökések kísérik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17 és 25 fok között valószínű, de a keleti határvidéken 26, 29 fok is lehet. Késő estére 12 és 18 fok közé hűl le a levegő.

Sárga és narancs riasztás az egész országban

Délnyugat, nyugat felől újabb összefüggő csapadéktömbök érkeznek, illetve közben képződnek is, és ezek északkeleti irányba vonulnak. Kezdetben főként a Dunántúlon várhatóak zivatarok, majd a kiterjedtebb csapadékzóna lassan, fokozatosan kelet felé helyeződik át, és előreláthatólag hétfőn késő délelőtt válik intenzívvé a Dunántúl keleti, valamint az Alföld nyugati tájai felett, ekkor akár heves zivatarok is kialakulhatnak. A rendszer hétfő kora este érheti el a Tiszántúlt, majd keddre virradóra legyengülve elhagyja az országot.

A zivatarokat felhőszakadás (ált. 20-30 mm, az Északi-középhegységben és az Alföld egyes részein lokálisan akár ezt meghaladó mennyiség) kísérheti, valamint jellemzőbbek lehetnek a viharos (~70-90 km/h) lökések is, helyenként jégeső is előfordulhat.

Az ország nyugati megyéiben (Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy, Tolna, Baranya megyék) sárga, az összes többi megyében másodfokú, narancs riasztás van érvényben a várható zivatarok, illetve felhőszakadások veszélye miatt.

Szólj hozzá!

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.