Tiltott pártfinanszírozás? Egy külsős cég fizette ki a szombathelyi Fidesz egyik önkormányzati választási molinóját

Farkas Bazsi 2019-11-27 14:28:00
Közel 630 ezer forintot a Vasi Friss Rádió Kft. perkált ki a volt cipőgyár épületére kifeszített drapériáért.

Adjunk együtt új lendületet Szombathelynek - hirdette egy molnió a szombathelyi régi cipőgyár falán az októberi önkormányzati választások előtt. A hirdetés a Fideszé volt, csak hogy azért nem a párt fizetett. 

Most birtokunkba került okiratok szerint a nettó 495 ezer forintba kerülő hirdetést a Vasi Friss Rádió Kft. rendelte meg október 1. és 13. között, és végül ez a cég fizette is ki.

A Kft. neve ismerős lehet a frisss.hu és a Frisss FM kapcsán. Ez az a cég, amelyik mind a kettőt üzemelteti. Igaz a Frisss FM egy ideje már a Rádió 1 hálózatához csatlakozott. 

Az Opten adatai szerint a Vasi Friss Rádió Kft. ügyvezetője Kis-Kádi Tamás, és egy lépcsőn keresztül tulajdonosa is a cégnek. A Friss Rádió Kft. ugyanis a Gyöngy Rádió Kft. tulajdonában van, amelynek tulajdonosa Kis-Kádi. A Gyöngy korábbi tulajdonosa pedig Koroknai Róbert volt, akinek érdekeltségébe tartozik az Alpok Terra Kft. Ez az az építőipari cég, amelyik a korábbi fideszes városvezetés alatt egyedül nyerte el (egy-két esetben korzonciumi partnerrel) azt az útfelújítási csomagot, amiben 800 millió forintot adott az Európai Unió Szombathelynek.

Egyesek szerint Kis-Kádi nem más mint Hende Csaba (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő strómanja. Ezt látszik megerősíteni az is, hogy Kis-Kádit, bár zalaegeszergi, Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) a polgármestersége alatt Szombathely képviseletében delegálva lett a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ Nonprofit Kft. felügyelő bizottságába. 

Az őszi kampány során még a Vas Megyei Területi Választási Bizottság is elmarasztalta a céget, mert a rádió a híreiben a helyi Fidesz mellett kampányolt.

Tisztán látszik hát, hogy a Vasi Friss Rádió Kft. ezerrel kötődik a helyi Fideszhez. 

Ennél sokkal súlyosabb, hogy párt-hirdetést csakis párt pénzből lehet kifizetni. Ellenkező esetben törvénysértés történik. A rendelkezésünkre álló iratok alapján pedig alapos a gyanú, hogy ez történt.

A cég részéről is aggályos, hogy olyan hirdetést fizetett ki, amin nem magát reklámozta, azaz olyan szolgáltatást vett igénybe, ami nem a saját gazdasági tevékenységét szolgálta. A fideszes hirdetés számlájának befogadása felveti a költségvetési csalás gyanúját.

A legnagyobb kérdés persze az, hogy mennyire egyedi ez az eset. A Fidesz ugyanis Szombathelyen látványos módon: óriásplakátokkal, úgynevezett elefántfülekkel, és minden egyéb kültéri hirdetéssel kampányt. Ezek után könnyen előfordulhat, hogy mindezek költségét nem a párt, hanem több esetben egy külsős cég állta.


 

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.