Tévhit, hogy egy kutyaév hét emberivel egyenlő

Székely Zoárd 2020-07-04 09:17:08
Különböző korú labradorokat vizsgáltak a tudósok.

Gyakori tévhit, hogy egy kutyaév hét emberi évnek felel meg, noha a két faj életkorának összehasonlítása ennél jóval komplexebb. A San Diegó-i Kaliforniai Egyetem csapata a közelmúltban különböző korú labrador retrievereket vizsgálva cáfolta az elképzelést – írja a Phys.org. A Tina Wang vezette csapat új tanulmányában olyan formulát mutat be, melynek segítségével össze lehet hasonlítani a fajta és az emberek életkorát.

A kutatók a metiláció folyamatát vették alapul, azt vizsgálták, hogy hol és mennyi található meg a mintákban a metilcsoport vegyületeiből. Bizonyos kémiai folyamatok az örökölt genetikai szekvencia módosítása nélkül is képesek ki- és bekapcsolni a géneket, a metiláció is egy ilyen jelenség. A szakértők ennek elemzésével olyan epigenetikai órát tudnak létrehozni, melyből következtetni lehet az adott genom korára.

Trey Ideker, a csapat tagja kollégáival korábban megalkotta már az emberek epigenetikai óráját, utóbb azonban úgy döntöttek, hogy a formulát egy másik faj esetében is érdemes létrehozni. A kutatók választása az emberek közelében élő kutyákra esett.

A csapat 105 különböző korú labrador vérmintáját vizsgálta meg.

Wangék cáfolták a kutyaévekre vonatkozó elképzelést: egy kutyaév nem felel meg hét emberi esztendőnek.

A labradorok öregedése ennél sokkal bonyolultabb, egy egyéves kutya például egy 30, míg egy négyéves példány egy 52 éves embernek feleltethető meg. Hét év felett az állatok öregedése lelassul. Ideker szerint egy kilenc hónapos kutyának is lehetnek már kölykei, így logikus, hogy az 1:7 arány nem helytálló.

Az epigenetikai órát egyelőre csak a labradorokra alkották meg, az egyes fajták pedig eltérően öregedhetnek. Éppen ezért a csapat azt tervezi, hogy a módszert más kutyákon is kipróbálja.

 

Fotó: Pixabay

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.