Nagy változások jönnek szeptembertől a Postán

ugytudjuk.hu 2019-08-07 10:48:00
Ahogy beköszönt az ősz, megszűnik a tértivevény, de lesz itt más is.

Szeptember elsejétől teljesen üzembe helyezik a Magyar Posta elektronikus kézbesítési rendszerét. A társaság a rendszer kifejlesztésére 2,4 milliárd forint uniós támogatás mellett 1,9 milliárd saját forrást használt fel.

Jenei János, a cég IT-megoldásokért felelős igazgatója a Világgazdaságnak elmondta: az elektronikus kézbesítési rendszeren keresztül a küldeményazonosítók megadásával az ügyfelek

a posta honlapján vagy mobilapplikáción keresztül követhetik az ajánlott és a tértivevényes levelek útját.

A papír alapú tértivevények év végi kivezetését kormányrendelet írja elő, januártól csak elektronikusan hozhatók létre a kézbesítést igazoló visszajelzések a hivatalos iratokat feladók számára.

Az állami hátterű cég a következő két-három évben nagyszabású digitális átalakuláson esik át. A kihívás óriási, hiszen a 30 ezer dolgozót foglalkoztató cégnél 650 alkalmazás fut párhuzamosan, 2800 szolgáltatási ponton, postákon, logisztikai bázisokon, üzemekben, irodákban - mutatott rá Jenei. A kézbesítés elektronikussá tételével az ügyfél számára átláthatóvá, ezáltal biztonságosabbá válik a folyamat, a posta számára pedig hatékonyabb lesz a kézbesítés, gyorsul a feldolgozás - hangsúlyozta az igazgató.

A levelek után a következő 2-3 évben az automatizált csomagfeldolgozás és csomagkézbesítés kifejlesztése lesz a fő irány a Magyar Postánál.

Szólj hozzá!

Lélegezz tudatosan!

Elgondolkodtál már azon, hogy figyelsz-e a légzésedre egy kimerítő edzés közben?

Bő egy év telt el és még mindig folyik a nyomozás a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztás ügyében

Információink szerint ez eljárást egyszer már megszüntették, majd nemrég újranyitották. Ezt azonban sem a rendőrség, sem az ügyészség nem erősítette meg.

Fideszes delegálttal töltötték fel Sárváron az egyik megüresedett bizottsági helyet

Továbbra sem tükrözi a választási eredményt a bizottsági helyek elosztása.

Megrongálta a csatornát egy figyelmetlen sofőr Győrben

A rendőrség a lakosság segítségét kéri. 

Államosítják a Haladás Sportkomplexumot

Lényegében eddig is az államé volt, de most kiiktatják az állami céget is.

Vereséggel tért vissza Európába az ETO FC

Nem jött össze a bravúr Jerevánban.

Elhalasztják a hétvégi Balaton-átúszást

Jöhet zivatar és szaharai por is.

Magyar konzulok segítik a szurkolókat a nemzetközi kupameccseken 

Cipruson és Örményországban is lesz magyar jelenlét.

Így ömlik a magyar pénz Ukrajnába

Most épp áram formájában.

Hogyan ápold tudatosan a hajadat egész évben?

Vajon mennyire befolyásolja a mindennapi megjelenésedet a hajad ápoltsága? Az évszakok változása új kihívások elé állítja a hajunkat, ezért fontos, hogy mindig a megfelelő megoldásokat válasszuk.

Ingyen vizet oszt a MÁV-csoport a hőség miatt

Harmadfokú riasztás van érvényben.

Elvesztették a világbajnoki döntőt a magyar pólós lányok

A görögök végig vezetve értek fel a csúcsra.

Breaking news: Győrben járt Fekete Dávid!

Vidéki körútját szakította meg a politikus.