Tényleg rendeződnek a hírhedt Paragvári 86. áladatlan állapotai

ugytudjuk.hu 2019-11-25 21:42:00
Ezt a Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság első ülése után tudtuk meg.

Megtartotta első ülését az önkormányzat Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottsága, ami után azonnal sajtótájékoztatót is tartott Kelemen Krisztián (Éljen Szombathely!), a bizottság elnöke és László Győző alpolgármester.

Szombathelyen a legdurvább gettóban működik a krízishelyzetbe került anyák átmeneti otthona

ugytudjuk.hu A pizzafutár be sem teszi a lábát ide, a taxi nem száll ki a jelenleg is Fiatal Házasok Otthonának hívott, valaha szebb napokat látott szombathelyi épülethez. A húsz négyzetméteres lyukakban jelenleg önkormányzati szociális bérlakások találhatók, a bérlakás sok idézőjel között értendő: a lakók elvétve fizetnek, a ház környékén eldobált fecskendők alapján úgy fest, más a fogyasztói prioritás.

Rögtön nagy bejelentéssel kezdtek: a bizottság döntött arról, hogy javaslatot tesz a közgyűlésnek arról, hogy a hírhedt Paragvári 86-ban (itt van a Családok Átmeneti Otthona is) állandó 24 órás élőerős biztonsági szolgálatot állítsanak fel, illetve az épületen belül is kamerákat helyezzenek el.

Kelemen Krisztián szerint fontos a szombathelyiek szubjektív biztonságérzete, ezért a városi kamerarendszert is fejlesztenék. Lesz, ahol új kamera kerül ki, lesz, ahol a meglévőt egészítik ki hangszóróval, de van, ahol a már elavult analóg kamerát kell majd lecserélni.

Az is elhangzott, hogy a bizottsági döntéseket egyhangúan hozták meg, amit jó jelnek tartanak, mivel ez nem politikai, hanem szakmai bizottság. A bizottságnak döntési jogköre nincs, de a javaslatai a közgyűlés elé kerülnek majd, így minden bizonnyal csütörtökön erről is dönthet a városvezetés.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.