Teljes határnyitás Románia felé

Székely Zoárd 2020-05-21 07:19:00
Reggel 6 órakor az összes határátkelő megnyílt.

Az ORFK Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján szerda este tette közzé, hogy magyar idő szerint csütörtökön reggel 6 órától valamennyi – a magyar–román viszonylatban a veszélyhelyzetet megelőzően működtetett – a határforgalmi megállapodásban szereplő határátkelőhely megnyílik.

A Nyugat-Európából, illetve Nyugat-Európába tartó átutazás továbbra is biztosított mindkét irányban - Csanádpalotánál a teherautóknak és buszoknak, Nagylaknál a személyautóknak, Ártándnál valamennyi járműnek. 

Az autókkal, buszokkal szállított román állampolgárok, akik a budapesti repülőtérről utaznak tovább, vagy onnan térnek haza, a beutazásnál mentesülnek a hatósági házi karantén alól. A sofőrök Magyarországon csak az elengedhetetlenül szükséges alkalommal, a kijelölt benzinkutakon, pihenőhelyen állhatnak meg. A repülőtérre utasokat szállító sofőröknek 24 órán belül a belépés helye szerinti határátkelőn, a buszokkal utazóknak az utazáshoz szükséges legrövidebb időn belül a kijelölt útvonalon kell elhagyniik Magyarország területét.

A tranzitutasok akkor léphetnek be az országba, ha alávetik magukat az egészségügyi vizsgálatnak, a koronavírus-fertőzés gyanúja nem állapítható meg, a Schengeni kódexben előírt beutazási, továbbutazási feltételekkel rendelkeznek. A busz, kisbusz vezetőjének menetlevéllel kell igazolnia, hogy a repülőtérre szállít utasokat, akiknek hitelt érdemlően igazolniuk kell, hogy van érvényes repülőjegyük, a célországba történő belépésük biztosított.

 

Fotó: police.hu

Forrás: police.hu

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.