Összesen 212 TDK munkatárs vehette át kitartása, lojalitása és munkája jutalmaként a TDK Törzsgárda tagoknak járó elismeréseket a héten. Közülük külön díjazásban részesült az a 29 kolléga, akik az épp idén negyedszázada indult „új TDK időszámítás” kezdetétől, sőt, többségük már azt megelőzően, a TDK elődcégeinél részt vállaltak a vállalat életében, kitartottak jóban-rosszban. Érdekesség, hogy a 29 díjazott közül csupán egy olyan van, aki éppen 25 éve dolgozik a TDK-nál, rajta kívül mindenki még negyedszázadnál is hosszabb ideje.

Takács Balázs, a TDK Hungary Components Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: ők alkotják a vállalat gerincét, hiszen ők azok, akik a TDK indulásakor betanították az újonnan érkezőket, akik biztosították a folyamatosságot, és akik azóta is rengeteget tesznek azért, hogy a TDK csapat egy befogadó, jó hangulatú közösség legyen.

A TDK-nál hosszú évek óta hagyomány, hogy évről-évre köszöntik a kerek évfordulókat betöltő kollégákat, és megköszönik a hűségüket, kitartásukat. Az ügyvezető igazgató kiemelte, hogy nagyon büszke arra, hogy ilyen sokan vannak már, akik több mint 10 éve dolgoznak a vállalatnál. Az idén köszöntött 212 törzsgárda tag közül a 25 éves évfordulósokon kívül idén 39-en ünnepelték a 20 éves, 60-an 15 éves, 84-en pedig 10 éves jubileumot.

Takács Balázs hozzátette: a vállalat 25 évvel ezelőtt úgy indult Szombathelyen, hogy egy országba egyetlen terméktípust gyártott. Az elmúlt negyedszázadban a most ünnepelt kollégákkal együtt elérték, hogy az árbevétel a 25 évvel ezelőttihez képest 25-szörösére nőtt. A TDK ma több mint 60 országba szállít, mintegy 10 ezer féle terméket gyárt.


A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.
Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot.
A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.
Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.
Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.
A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.
A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.
A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.
Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.
Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.
November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.
A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva.
Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.
Győri Ítélőtábla kimondta, hogy a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát.
Az ítélet jogerős.
Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?
A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.
