„Tavaszi szél vírust áraszt” – Egyre súlyosabb koronavírusos dalokat írnak a zenészek

Pintér Bence 2020-04-18 16:50:00
Idén elmarad az Eurovízió, de semmi ok az aggodalomra: mivel a zenészek is csak a koronavírussal tudnak foglalkozni, már itt van a Koronavízió negyedik selejtezője!

Idén elmarad az Eurovízió, de semmi ok az aggodalomra: mivel a zenészek is csak a koronavírussal tudnak foglalkozni, már el is indult a Koronavízió harmadik selejtezője!

Az elmúlt hetekben már háromszor is összeszedtük a koronavírus miatt otthon unatkozó tehetséges, közepesen tehetséges és tehetségtelen magyar alkotók dalait, amelyek ráadásul még a koronavírusról is szólnak, több-kevesebb sikerrel (inkább utóbbi).

Folytatódjon tehát a Koronavízió, jöjjön tíz újabb dal, amelyben a karantén és a vírus a fő vezérfonal – a cikk végén pedig szavazhattok a legrosszabbra!

Gálvölgyi János és Barátai - Honky Tonk Newgger

Ha nem lenne mögöttünk három hét tapasztalata, azt mondhatnánk, hogy ez a lehető legrosszabb koronavírusos dal. Igaz azonban, hogy a Heti Hetes szebb napot látott szereplőinek közös dala dobogót ér, tényleg ez az egyik legrosszabb dolog, amit az elmúlt hetekben hallhattunk.

Csúcspont: Már a cím: „Honky Tonk Newgger (ejtsd: nyugger)”.

Gálvölgyi János és Barátai: Honky Tonk Newgger

Honky Tonk Newgger (ejtsd: nyugger) karanténfolk Zene: Rolling Stones Átdolgozta, majd újra átdolgozta: Janicsák István Ének (?) Benedek Miklós, Gálvölgyi Já...

Republic - Maradj te is otthon

A zenetörténelem bizonyítja, hogy a karizmatikus frontember elvesztése nagyrészt megöli a zenekarokat is, és ez alól a Republic sem kivétel: ez az első dal, amit Cipő halála óta tőlük hallok, de nem győzött meg arról, hogy van értelme továbbra is ezen a néven zenélnie a zenekarnak.

Csúcspont: „Máért a holnapot hinni valamit még / Tudni, hogy nem hagyod tedd meg valakiért” (?)

REPUBLIC - Maradj Te Is Otthon Igen! - Official Music Video feat. "Otthon Maradók Köztársasága"

Zene: Boros Csaba Szöveg: Wéber Ferenc - Boros Csaba Előadó: Republic Hangmérnök: Weisz László (Ecseri Vasmű Stúdió) Videoklip: Vörös Renátó Manager: Németh ...

EmErKá - Moss kezet!

Az egész eddigi mezőnyből talán a legjobb hiphop-szöveget írta EmErKá a #mosskezet-kezdeményezésre, nagyon jó a flow!

Csúcspont: Tényleg egy kardot fertőtlenítenek a klipben?

EmErKá - Moss kezet! [Official KaranTÉNY Video]

MossKezet Challenge Video Felvétel, mix, master, video: SMG Home Studio / CsalaDo Szöveg: EmErKá

BerryCK - Kørøna

Sajnos a dal legnagyobb felét se nem rappeli, se nem énekli BerryCK, hanem motyogja, de a megfelelő maszkhasználatért jár a pont! Sajnos a zenei részén még van mit dolgozni a produkciónak.

Csúcspont: „(nem érteni) ...sajnos Made in China / Sayonara... (nem érteni a többit)”

BerryCK - Kørøna 👑 ( official karantén idk )

null

Lil Yas - Karantén

Kiből mit hoz ki a karantén, Lil Yasből leginkább azt, hogy most már a mekis kaja is hiányzik neki, miután láthatóan gasztronómiailag nem nyomja olyan magabiztosan, mint ahogy a szöveget.

Csúcspont: „Mégis hány hónapig kell várnom / Az összes kaját lassan megzabálom”

Lil Yas - Karantén (Official Music)

Ha tetszett nyomj egy like-ot! Ha szeretnél még több tartalmat akkor iratkozz fel a csatornámra! :3 Thx.

Varga Orsy - Tavaszi szél vírust áraszt…

Ehhez nem érdemes kommentárt fűzni.

Csúcspont: „Tavaszi szél vírust áraszt.” Vírust. Áraszt. :(

Varga Orsy - Tavaszi szél vírust áraszt...Karantén dal

Eredeti Zene : THOMX Szöveg és Remix alap : Lukács Tibor alias DJ DeLuxe http://www.djdeluxe.hu Ének : Varga Orsy Ez egy telefonnal 3 óra alatt készült produ...

Kovács Gémes Julianna - Koronavírus-űző dal

A mostani mezőny legszenvedélyesebb előadója Kovács Gémes Julianna, akinek dalát már-már valamiféle se veled, se nélküled jellegű szerelmes dalként is értelmezhetnénk, ha nem tudnánk, hogy miről szól.

Csúcspont: „Mit akarsz hát vírus? / Mondd, mi kell még?”

Kovács Gémes Julianna: Koronavírus-űző dal felirattal

Ének és szöveg: Kovács Gémes Julianna Videó: Gémes László Kitartást Mindenkinek! :)

Hamar János - Győrfi Pál

Hamar Jánosnak már a fagyis dala is teljesen értékelhetetlen volt még trash-vonalon is, énekelni nem tud és nem is akar, a szövegei és a témái nem viccesek, tényleg értelmetlen a dolog.

Csúcspont: „Ilyet a világ még nem pipált / Mindenhol láthatjuk Győrfi Pált”

Hamar János - Győrfi Pál

Hamar János - Győrfi Pál Zene-szöveg : Hamar János Itt is van és ott is van Ő mindenhol felbukkan A youtubeon csak Hamart néznél De Ő ott is folyton beszél A...

Janov Laci - Elszigetelődés

Végre egy újabb mulatós-nótás induló, aki rögtön el is magyarázza, hogy az egészséges életmód az egyenlő a pálinkaivással, ami pedig majd legyőzi a koronavírust.

Csúcspont: A videó elején az animáció.

Janov Laci - Elszigetelődés (Karantén dal koronavírus)

Fogadjátok szeretettel a karantén dalt. Vigyázzatok magatokra és maradjatok otthon! Műsorszervezés: +36303082818 Ha tetszett a dal nyomj egy megosztást és ir...

Sándor Ágoston - Karanténrománc

Ukulele, barátnőjétől a karantén miatt elszakított fiatalember. Volt már hasonló induló egy korábbi selejtezőkörben, de itt most nyoma sincs a humornak, ez végre egy genuin dal a kijárási korlátozás érzelmi következményeiről.

Csúcspont: „Jó lenne már egy közös vacsora”

Karantén Románc

Egyedül, bezárva az ember jobban el tud gondolkozni. A karantén sokunknak nehézséget okoz de meg kell próbálnunk a maximumot kihozni magunkból de van hogy ez...

Most pedig szavazz! Melyik volt a legrosszabb?

A Koronavízió összes eddigi részét itt olvashatod el!

Szavazás

Mi a véleményed a Zack Snyder: Az Igazság Ligája filmről?

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.