Szülővárosbában, Répcelakon helyezik örök nyugalomra a mérkőzés közben elhunyt labdarúgót

Vágvölgyi Bálint 2018-11-15 17:52:00
Azt még nem tudni, mi okozhatta a játékos halálát.

Korábban már mi is megírtuk, hogy múlt hétvégén, a Csorna–Lébény mérkőzés közben rosszul lett, majd elhunyt a hazaiak 28 esztendős játékosa, Sipőcz Tamás. Társai kedden a gyakorlás helyett Tamás korábbi csapatának megemlékezésén vettek részt. Dénesfán a volt társakkal közösen gyújtottak gyertyát.

Azt még nem tudni, hogy mi okozhatta a focista halálát és, hogy mikor lesz a búcsúztatása, a Kisalföld szerint az már biztos, hogy a csornai játékost szülővárosában, Répcelakon helyezik majd örök nyugalomra.

A szombati mérkőzés Csornán gyászszünettel kezdődik majd, és a találkozón nem szednek belépőt, ám a nézők által felajánlott összeget a futballista családjának megsegítésére fordítják.

Esküvőjére készült a csornai meccsen tragikus hirtelenséggel elhunyt focista

Ahogy arról nemrég mi is beszámoltunk, pár napja meg kellett szakítani a Csorna - Lébény megyei első osztályú mérkőzést, mert a Csorna 28 éves játékosa, Sipőcz Tamás mérkőzés közben összeesett és elhunyt. A helyszínre kiérkező mentők sikeresen újraélesztették a játékost, de kicsit később, az oldalvonal mellett a mentőautóban végül elhunyt.


Családi János, a csornai klub elnöke ehhez hozzátette, bármekkora összeg gyűlik össze, ha kell, az egyesület kiegészíti, hogy az fedezze a búcsúztatás költségeit. A sportvezető még azt is elárulta, a Győrszentiván elleni meccs végén közösen gyújthatnak gyertyát a volt csapattársak és a szurkolók.

Azokkal a játékosokkal, akik nem tudták még feldolgozni a szörnyű tragédiát, önkéntes pszichológus is foglalkozik a továbbiakban.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.