Szombaton bombákat emelnek ki a Dunából, emiatt a szombathelyi vonatok közlekedése is változik

Vágvölgyi Bálint 2019-03-22 19:30:00
Útlezárások, menetrendi változások, városrész kiürítés.

Szombaton emelik ki és hatástalanítják a Duna budafoki szakaszán tavaly megtalált két, második világháborús robbanótestet, a lakosság biztonsága érdekében a környéken élőknek és dolgozóknak legkésőbb délelőtt 10 óráig el kell hagyniuk a területet, továbbá útlezárások, menetrendi változások is lesznek.

A két, egyenként egytonnás amerikai bombát tavaly ősszel találták meg a Duna fővárosi, a XXII. és a XXI. kerület közötti szakaszán. A fővárosi kormányhivatal korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a rendőrség a művelet idejére egy kilométeres körben biztonsági okból kiürítteti a városrészt, lezárja a 6-os főutat, továbbá a Kelenföld-Érd és alsó-Tárnok közötti vasúti szakaszon is szüneteltetik majd a közlekedést.

A kiürítendő területet a lakóknak és az ott dolgozóknak legkésőbb szombat délelőtt 10 óráig el kell hagyniuk, és csak a hatástalanítás sikeres befejezése után térhetnek vissza. A XXII. kerületi önkormányzat erre az időre három befogadóhelyet jelölt ki és a folyamatos egészségügyi ellátásra szorulók szállításáról, felügyeletéről is gondoskodik. A mozgásukban korlátozott, idős vagy várandós lakosok szállítására különbuszokat állítanak forgalomba.

A kiürítés reggel 7 órakor kezdődik, majd teljesen lezárják Budafokon a forgalom elől a 6-os főutat a Savoya Park és a budafoki lehajtó között, a Kossuth Lajos utcát és a Mária Terézia utcát a Kuruc köztől, a Nagytétényi utat a Háros utcától a Tóth József utcáig, a Tóth József utcát, valamint a Temető utca-Mező utca-Pannónia utca-Promontor utca által határolt területet.

Reggel 7 órától a lezárt területen csak felszállni lehet az arra közlekedő buszjáratokra - 33, 58, 114, 133E, 141, 158, 213, 241, 241A, 250 -, ott nem szállhatnak le az utasok. A terület kiürítése után, a bombák kiemelése és hatástalanítása idején, várhatóan 10 órától az érintett buszok rövidített vagy módosított útvonalon közlekednek. A buszmegállókban a BKK tájékoztatást ad a lezárásokról.

A Kelenföld és Érd-alsó közötti vasúti vonalszakaszon szombaton várhatóan 10 és 16 óra között nem járnak majd a vonatok, az utasokat pótlóbuszok szállítják. A Déli pályaudvar és Kelenföld között 15 percenként közlekednek majd a vonatok, ezek a járatok biztosítják az eljutást a Déli pályaudvarról utazóknak a Kelenföldről induló pótlóbuszokhoz.

A korlátozások több távolsági vonatot érintenek, köztük nagykanizsai, veszprémi, szombathelyi, pécsi és kaposvári vonatokat.

A vonatközlekedés újraindulásáról a Mávinform a közösségi oldalain, online felületein tájékoztatni fogja az utasokat. A fővárosi kormányhivatal tájékoztatása szerint a tavaly októberben megtalált robbanótestek a lakosságra, valamint a vízi és a szárazföldi közlekedésre eddig nem jelentettek közvetlen veszélyt, kiemelésükre a Duna alacsony vízállása miatt az elmúlt időszakban nem volt lehetőség.

A lezárással kapcsolatos részletes, naprakész információk elérhetők a kormanyhivatal.hu oldalon.

(via MTI)

 

Szólj hozzá!

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.

Jelentős változások jönnek Győr vasúti közlekedésében: több vonat helyett pótlóbusz közlekedik hamarosan

Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.

Győriek figyelem: szombaton ismét a Tarcsay utcába költözik a Dunakapu téri piac

A Győri Bornapok miatt egy napra visszatér korábbi helyére a sokadalom, a Tarcsay parkolóban pedig már péntek estétől változik a forgalmi rend.

Borítékolható einstand: állami kézbe kerül az MCC, a Batthyány Lajos Alapítvány és Áder János Kék Bolygója

Augusztus 31-től megszűnik a három szervezet különleges vagyonkezelői státusza, feladataikat és vagyonukat az állam veszi át – jelentette be Magyar Péter.

Jelentett a KSH: 754 700 forint volt a bruttó átlagkereset júniusban

A nettó átlagkereset 529 700 forintot tett ki, a medián ugyanakkor ennél jóval alacsonyabb, nettó 438 ezer forint volt.

Iskolafelújítások Győrben: idén 19 intézményben végeznek munkákat önkormányzati forrásból

Az állami fenntartású iskolák karbantartására 39 pályázat érkezett közel 123 millió forint értékben, ezek közül 19-et tudott támogatni a város.