Szombathelyi nevelésű csatár duplájával győzte le az U18-as fociválogatott az olaszokat

ugytudjuk.hu 2019-04-17 15:54:00
Tóth-Gábor Kristóf mellett még két Illés Akadémia-játékos is pályán volt.

A Bene Ferenc vezette U18-as válogatott március elején Örményországban játszotta le első idei felkészülési mérkőzéseit, az ott elért két győzelem (5-0 és 3-0) után szerdán az olaszok ellen folytatta felkészülését a csapat az őszi Eb-selejtezőkre. A vendégek 2001-es korosztálya tavaly kiválóan szerepelt az U17-es Európa-bajnokságon, egészen a döntőig menetelt, ahol tizenegyesekkel maradt alul a hollandokkal szemben.

Az első helyzet a három szombathelyi játékossal (Tóth-Gábor Kristóf, Kiss Ágoston és Nyári Patrik) felálló magyar válogatott előtt adódott a 7. percben. A 16. percben nagyszerű támadást vezettünk: Skribek Alen kapott pontos keresztlabdát Nyári Patriktól, egy csellel becsapta a védőjét, majd a jobbösszekötő helyéről telibe lőtte a bal oldali kapufát. A 24. percben Tóth-Gábor Kristóf került tiszta ziccerbe egy olasz védelmi hibát követően, már csak a kimozduló kapussal állt szemben, de nem tudta átemelni rajta a labdát. A 26. percben Tóth-Gábor már nem hibázott, egy felívelt szabadrúgást követően Skribektől kapott jó labdát a jobbösszekötő helyén, majd állítás nélkül a kapu jobb oldalába helyezett (1-0).

A gól után is jóval veszélyesebben játszott a magyar válogatott, és a 34. percben megduplázta az előnyét: Skribek Alen tette be középre a labdát a jobb oldalról, Bukta Csaba középen érkezett, és 16 méterről pazar mozdulattal pörgetett a kapu jobb oldalába (2-0). A 36. percben Huszti András beadását követően Cipf fejesénél a jobb oldali kapufa még megmentette az olaszokat, de a kipattanóra Tóth-Gábor Kristóf érkezett és 8 méterről a kapu közepébe passzolt (3-0). A 39. percben megszerezte negyedik gólját is az ellenállhatatlanul játszó magyar csapat: Nyári jobb oldali szögletét követően Cipf Domink fejelt védhetetlenül a hálóba (4-0). A 45. percben Tóth-Gábor előtt még adódott egy hatalmas lehetőség, de rosszul találta el a labdát.

A vendégek agresszívabb játékra váltottak a második félidőre. Az 51. percben az olaszok tizenegyeshez jutottak, amit azonban Kiss Ágoston egy szép vetődéssel szögletre ütött a jobb alsó saroknál.

Az utolsó 20-25 percre valamelyest visszaesett a mérkőzés tempója, Bene Ferenc pedig lehetőséget adott összes cserejátékosának. Az eredmény a lefújásig nem változott, a magyar válogatott nagyszerű első félidei teljesítményt nyújtva 4-0-ra nyerte meg a mérkőzést.

Az Illés Akadémia-Haladás és a Szombathelyi Haladás játékosai, Tóth-Gábor Kristóf kezdőként 72 percet játszott, Kiss Ágoston és Nyári Patrik végig a pályán volt.

Magyarország-Olaszország 4-0 (4-0)
Magyarország: Kiss Ágoston - Huszti András (Lakatos Benjámin, 89.), Szűcs Kornél, Varju Benedek (Farkas Marcell, 89.), Kalmár Olivér (Körmendi Kevin, 89.) - Nyári Patrik, Kocsis Bence Máté (Szabó Bálint, 82.) - Skribek Alen (Hidi Sándor, 72.), Cipf Dominik (Kovács Máté, 46.), Bukta Csaba (Kapronczai Gergely, 82.) - Tóth-Gábor Kristóf (Beke Péter, 72.)

(via mlsz.hu)

 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.