Szombathelyi lakópark: az arabok már a Tinódi utcában vannak

Kupi Györgyi 2019-10-10 17:48:00
Egy arab cég épít társasházat Szombathely egyik kis utcájába. A probléma csak az, hogy nem stimmel az építési engedély. A Fidesz polgármesterjelöltje viszont pont az építkezés előtt készült képpel kampányolt.

Szombathely egyik belváros közeli kis utcájában, ahol eddig körülbelül húsz ház volt, most egy 38 lakásos társasház épül, ami az utca lakosainak a számát minimum megtriplázza, és az egyirányú, szűk utca forgalomterhelését is jelentősen megnöveli.

Az építkezést látva felmerült a kérdés, ki engedélyezte ezt, akkor, amikor Szombathelyen közbeszéd tárgya a lakóparkok zsúfoltsága, és az ebből adódó szomszédsági, közlekedési problémák.

Úgy tűnik, senki nem engedélyezte, információink szerint ide egy 17 lakásos épületre kért engedélyt az építtető. Arról, hogy valójában 38 lakás épül, arról a forgalmazással megbízott cég honlapja tanúskodik, de projekt saját honlapján is ez az adat szerepel.

(Megkerestük a forgalmazót, ő úgy tudja, a papírokkal minden rendben.) 

A beruházó a 2014-ben alapított, zalaegerszegi címre bejegyzett cég, az Almosa Real Estate Kft., melynek egyszemélyi tulajdonosa a cégpapírok szerint egy Szaud-Arábia-i állampolgár, Almosa Abdulaziz Hamad., rijádi lakos.

Megkerestük a cég ügyvezetőjét, Fazekas Ágnest, aki a szaúdi tulajdonos kézbesítési megbízottjához irányított minket. Őt egyelőre nem értük el telefonon.

Az utca egyébként kampánytéma is volt, a kertvárosi választókerület eléggé elhanyagolt utcái, járdái közül épp ezt szemelte ki illusztrációnak dr. Balázsy Péter, a Fidesz polgármesterjelöltje augusztus 2-ai Facebook posztjában, amelyben a megváltozott közlekedési viszonyok felülvizsgálatát és utcafelújítást ígért a környékre.

Arról nem szólt, hogy az ide épülő társasház a szűk, egyirányú utca forgalomterhelésére milyen hatással lesz. A poszthoz feltett fotója pont az építkezés előtt készült.

Még pikánsabbá teszi a történetet, hogy Balázsy programjában az is szerepel, hogy "Szigorítjuk a lakóparkok építésének szabályait, hogy elegendő parkolóhely és zöldfelület nélküli tömbök ne épülhessenek."

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.