A Merkantil Bank Liga 14. fordulójában a Szombathelyi Haladás a Nyíregyháza Spartacust fogadta vasárnap délután. A haladas.hu tudósítása szerint a zöld-fehéreknél a sérültek listájára Rózsa Dániel, Bosnjak Predrag és Tóth Dávid mellé Yuriy Habovda is feliratkozott, aki combizomhúzódást szenvedett.

A mérkőzés előtt a közelmúltban a 75. születésnapját ünneplő Iszak Sándort köszöntötte a Haladás Öregfiúk csapatának nevében Sebestyén Péter, Halmosi Zoltán és Király Ferenc. A Hali tiszta feketében, a Nyíregyháza pedig talpig fehérben lépett pályára.
A hatodik percben megszerezte a vezetést a vendég csapat, egy jobb oldali beadás után az ötös bal sarkánál álló Hornyák talált be (0-1). A Haladás nem tudott mit kezdeni a fegyelmezetten védekező Nyíregyházával. A játék a vendégek térfelén folyt inkább, de komoly helyzetet nem tudtak kialakítani a hazaiak sem. A félidő vége előtt egy szép akció után Szekér 18 méteres lövését tolta a léc fölé Jova, aztán Jancsó elöl mentettek az ötösön.

A második félidő elején Gaál Bálint tűnt el érdekes körülmények között a tizenhatoson belül, de a bíró nem ítélt büntetőt. Aztán a 61. percben egy kontra után Hornyák megszerezte saját maga és csapata második gólját is (0-2). Supka Attila kétgólos hátrányban kettőt is cserélt, Medgyest és Kiss Bencét is pályára küldte.
A 77. percben Németh Márió sérülése után tíz emberrel folytatta a Haladás, mivel már nem maradt több cseréjük. A 85. percben Gaál beadása után Holdampf lőtt hét méterről a hálóba (1-2). A 90. percben lezárta a meccset a Nyíregyháza, egy kontra végén Kártik talált be (1-3).

A Szombathelyi Haladás 13 meccsen szerzett 12 pontjával a 18., kieső helyen áll az NB II-ben.
Szombathelyi Haladás-Nyíregyháza Spartacus FC 1-3 (0-1)
Szombathely, Haladás Sportkomplexum, 1730 néző
Vezette: Görög
Haladás: Gyurján – Tóth M., Jagodics, Jancsó, Németh Milán – Holdampf, Szekér - Tóth-Gábor, Németh Márió, Gaáál – Novák.
Nyíregyháza: Jova – Svedyuk, Fodor F., Végső, Hornyák – Pejovic, Talabér, Kovács N. – Szinanovics, Tóth B., Szekszárdi.
Szólj hozzá!
Csak kitartóan kellett kérni.
Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.
A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.
Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.
A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.
Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.
A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.
Megmarad a 25 év alatti fiatalok szja-kedvezménye is.
A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.
Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.
Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.
Jelenleg nyomkövetőt kell viselnie, és nem hagyhatja el lakóhelyét.
Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.
A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.
A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.
A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.
Azért nem ugyanaz, na.
A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.
Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van.
10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.
