Szombathelyen választották meg az Év Fagylaltját

Ugytudjuk.hu

2019-05-23 20:00:00
Szombathely bebizonyította, hogy hétköznap is képes megtölteni a Fő teret, ha megfelelő programot rendeznek.

Ahogy azt korábban megírtuk, csütörtökön az ország legjobb cukrászai gyűltek össze a Szombathelyi Fő téren, hogy megmérkőzzenek az Év Fagylaltja címért.

A kísérőprogramok során meg lehetett nézni, hogy készülnek a fagylaltok, sőt, kóstolni is lehetett, aki váltott fagylaltjegyet. Jól jellemzi az érdeklődést, hogy időnként rövid időre fel kellett függeszteni a jegyek kiadását, mivel akkora sor tömeg gyűlt össze a sátorban, hogy onnan kilógva is több tíz méteren át álltak sorban a hideg finomságokért az emberek.

Megérte-e beállni a kilométeres sorba?

Erre azt kell mondjam, hogy határozottan igen! A sajtó- és közönségzsűri tagjaként végigkóstolhattam mindent. Eleve rajongok mindenért, ami édes, de jó volt látni, hogy a csoki-vanília-puncs aranyhármason túl is bőven van élet.

A cukrászok elképesztően ötletes tégelyekkel készültek, néha szokatlan, néha kifejezetten bátor ízkombinációkkal.

A pontozásnál figyelembe vettük az íz mellett az állagot és a tégely dekorációját is.

A személyes kedvenceim között volt az “Ábrándos homoktövis bodzával”, a “Kecskesajt fagylalt fügelekvárral és dióval”, valamint a “Te + Én” fantázianevű kétízű finomság is, de az “Il re dei Piemonte” nevű fagylalt is intenzív ízélményt nyújtott.

A közönségdíjas fagylalt végül Sztaracsek Ádám rozmaringos fehér csokis vilmoskörte fagyija lett. A komáromi cukrász neve ismerősen csenghet, ő ugyanis a tavalyi Ország Tortája megalkotója.

A szakmai zsűri több kategóriában is díjazta a versenyző fagylaltokat. Az alapanyaggyártók és forgalmazók közt Vladucz Péter Liberte nevű fagylaltja győzött, a mentes kategóriában ugyanitt Gangel András Pisztácia parajd fűszerével nevű fagyija nyert, mindketten Budapestről érkeztek.

Az év cukormentes fagylaltját az újfehértói Pokoraczki Ágnes készítette: illatos birs fekete ribizlivel

A legrangosabb díjat, ami az Év Fagylaltja címet viselheti, az Il re dei Piemont, azaz a Piemont Királya nevű fagylalt kapta.

Alapja piemonti mogyoró, amit tonkababos feketeszeder-öntettel készített el a győztes cukrász, a nagykanizsai Wilhelm Dávid.

Az Év Fagylaltja versenyt több mint húsz éve megrendezik, azonban most először szerveztek köré fesztivált. Személy szerint nem bánnám, ha Szombathelyen ebből hagyományt teremtenének…

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.