Szombathelyen tesztelt vízilabda szabályt fogadott el a nemzetközi szövetség

Farkas Bazsi 2018-12-10 12:03:00
Gyorsabb lesz a játék.

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) elfogadta a vízilabdára vonatkozó szabálymódosító-csomagot, amelynek célja leginkább a játék felgyorsítása  - tudósít az MTI.

A kedden kezdődő rövidpályás úszó-világbajnokság helyszínén, a kínai Hangcsou városában többek között eldőlt, hogy a támadóidő újraindulása esetén - például szögletnél - harminc helyett csak húsz másodperce lesz a csapatoknak a támadásra. Rövidülnek a mérkőzések, mivel az eddigi negyedenkénti egy időkérés helyett egy csapat összesen kétszer kérhet szünetet, valamint a nagyszünet az eddigi öt perc helyett három percig tart majd.

Változás még, hogy ha a kapu felé úszó támadó játékost a kaputól hat méteren belül hátulról szabálytalanul - vagyis nem csak a labdát érintve - akadályozzák a lövésben, a játékvezetőnek büntetőt kell ítélnie.

Molnár Tamás, háromszoros olimpiai bajnok, FINA-delegátus az MTI érdeklődésére elmondta, az új szabályokat - amelyeket többek között Szombathelyen az U18-as világbajnokságon már teszteltek - az Európa Kupa döntőitől kezdődően alkalmazzák majd. 

Kemény Dénes, a magyar szövetség korábbi elnöke, a FINA edzőbizottságának elnökhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani módosítások - amelyeket 181 igen, 8 nem, illetve két tartózkodás mellett fogadtak el - felgyorsítják a játékot, ugyanakkor egy korábbi szabályváltozással együtt -  miszerint az olimpián csak 11 játékos nevezhető - veszélyes lehet, hiszen könnyen elképzelhető, hogy "elfogynak majd az együttesek", ezzel pedig rossz lehet a megítélése a vízilabdának.

Szólj hozzá!

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.

Jelentős változások jönnek Győr vasúti közlekedésében: több vonat helyett pótlóbusz közlekedik hamarosan

Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.

Győriek figyelem: szombaton ismét a Tarcsay utcába költözik a Dunakapu téri piac

A Győri Bornapok miatt egy napra visszatér korábbi helyére a sokadalom, a Tarcsay parkolóban pedig már péntek estétől változik a forgalmi rend.